Kamerun: miniszter + korrupció = 25 év börtön

Nagy hal akadt fent a hálón a kameruni korrupcióellenes hajtóvadászatban – számolt be az al Jazeera. A korábbi minisztert, Marafa Hamidou Yayát nem kevesebb, mint 25 év börtönre ítélte a fővárosi bíróság. A 2004-ben vásárolt elnöki különgép kapcsán a testület bizonyítottnak találta közel 50 millió dollár elsikkasztását. Yayát még áprilisban tartóztatták le.

A főbűnös az azóta csődbe ment állami légitársaság egykori elnöke, azonban a bűncselekmény idején közigazgatási miniszteri posztot betöltő Hamidou Yaya „nem élt az általa rendelkezésre álló eszközökkel”, hogy megakadályozza a sikkasztást. A bíróság szerint Yaya a törvénybe ütköző visszásságokról végig tudomással bírt, bűnrészesként így ő is segítette a cselekményt.

A 2006-ban indult korrupcióellenes kampány az 1982 óta hatalmon lévő Paul Biya (79) számos korábbi szövetségesét juttatta már börtönbe, többek között Kamerun korábbi amerikai nagykövetét is. Hamidou Yayát elszomorította a határozat, azonban egyáltalán nem lepte meg. „Politikai döntés született, ártatlan vagyok: fellebbezni fogok!” – nyilatkozta, amikor a rendőrök közvetlenül ítélethirdetés után elszállították. Hamidou Yayáról a többség úgy tartotta, esélyes lehet arra, hogy az agg Biyát felváltsa az elnöki székben.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »