Ashton aggodik Timosenko letartóztatása miatt

Aggodalmát fejezte ki Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető letartóztatása miatt Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Stefan Füle bővítési biztossal együtt kiadott hétfői közleményében.

„Nagyon aggasztanak minket a Pecserszki Körzeti Bíróságon történt események, amelyek Julija Timosenko letartóztatásához vezettek” – hangsúlyozta Ashton.

„Az EU és Ukrajna nemzetközi partnerei többször rámutattak az igazságos, átlátható és független jogi eljárás szükségességére, amellyel elkerülhető a részrehajlás látszata” – olvasható a közleményben, amely szerint az „események a jogállamisággal kapcsolatos aggodalmakat vetnek fel Ukrajnában”.

Ashton és Füle arra buzdította a kelet-európai országot, hogy „tegyen eleget a Keleti Partnerség alapjául szolgáló elveknek és közös értékeknek”, illetve az EU-aspiránsoktól elvárt magas szintű követelményeknek.

Az ukrán ügyészség azon a címen kérte Timosenko őrizetbe vételét, hogy a politikus sorozatosan megsértette az eljárási szabályokat a hivatali hatalommal való visszaélést vizsgáló perében. Timosenko azzal gyanúsítja a bíróságot, hogy valójában Viktor Janukovics elnök megbízásából jár el, és a per célja, hogy megakadályozzák indulását a választásokon.

Meghallgatása során az ellenzéki politikus visszautasította, hogy felálljon, amikor a bíróhoz beszélt, és kétségbe vonta a pártatlanságát. A közönség soraiban helyet foglaló támogatói zajongásukkal nem egyszer félbeszakították a tárgyalást.

MTI

Friss hírek