Kitekintő.hu

A brit kormányfő kiáll az adócsökkentési tervei mellett

Liz Truss brit miniszterelnök csütörtökön – a pénzügyi piacokon az adócsökkentési tervei miatt kialakult csaknem egy hetes káosz után – megtörte hallgatását, és kijelentette, hogy hajlandó „ellentmondásos” döntéseket hozni a növekedés újraindítása érdekében.

Egy nappal azután, hogy a Bank of England soron kívüli állampapír-vásárlásba kezdett a font meredek gyengülésével járó piaci viharok csitítása érdekében, Truss az ukrajnai orosz inváziót okolta a zavarokért, ami világszerte az infláció megugrását okozta.

„Sürgős lépéseket kellett tennünk, hogy gazdaságunk növekedjen, Nagy-Britannia mozgásba lendüljön és kezeljük az inflációt. Ez természetesen ellentmondásos és nehéz döntések meghozatalát jelenti” – mondta a kormányfő a BBC helyi rádióállomásainak adott interjúsorozatában. „De miniszterelnökként kész vagyok erre, mert számomra az a fontos, hogy mozgásba hozzuk a gazdaságunkat” – tette hozzá.

Az egyik interjúban arra a kérdésre, hogy ideje lenne-e visszafordítani a csak „minibüdzséként” emlegetett intézkedéscsomagot, Truss azt válaszolta: „A pénteken bejelentett csomag nagy része a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak nyújtott energiatámogatás volt, és úgy gondolom, hogy ez volt a helyes lépés.”

 

Truss szeptember 6-án lépett hivatalba mint miniszterelnök, miután adócsökkentési ígéreteivel megnyerte a kormányzó Konzervatív Párt vezetését.

A befektetők, a vállalkozások és a fogyasztók most epedve várják, hogy a kormány újabb részleteket közöljön arról, hogyan tervezi a gazdaság gyorsabb növekedését, ami kulcsfontosságú lesz Nagy-Britannia egyre feszültebb államháztartásának rendbetételében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Exit mobile version