Kitekintő.hu

Megint nem fizetett az Evergrande, közel az államosítás

A pénzügyi gondokkal küzdő kínai Evergrande hétfőn újabb kötvénye esetében nem tudta teljesíteni kamatfizetési kötelezettségét, így egyre valószínűbb, hogy a 30 napos türelmi idő lejártakor kénytelen lesz csődöt jelenteni.

A világ legeladósodottabb ingatlanfejlesztője címmel rendelkező vállalat több mint 300 milliárd dolláros adósságot halmozott fel, és először szeptember 23-án nem tudta kifizetni kötvényeinek esedékes kamatait, így a kínai szabályozás szerint ettől az időponttól kezdve 30 napja van a cégnek megoldást találnia pénzügyi helyzetének rendezésére, ellenkező esetben bekövetkezik a csőd.

A vállalat helyzete azóta nem javult, sőt, immár sorozatosan nem fizeti ki kötvényeinek kamatait – melyek alkalmanként 150-180 millió dolláros tételek -, és most már banki törlesztőrészletek rendezésével és a beszállítók kifizetésével is baj van, aminek következményeként a cég mintegy 800 folyamatban lévő ingatlanfejlesztési projektjének felében fel kellett függesztenie a munkát.

Az Evergrande időközben saját vagyonelemei eladásából is próbál pénzhez jutni, illetve egyik versenytársával, a Hopson Development Holdings nevű céggel is tárgyal többségi részesedésének eladásáról, de ezek az intézkedések vélhetően nem nyújtanak elegendő fedezetet a tartozások rendezésére.

Az anyavállalat 61%-os részesedése az Evergrande Property Services Group-ban ugyanis a jelenlegi hongkongi tőzsdei árfolyamokkal kalkulálva mintegy 4,3 milliárd dollárt ér, miközben a csak a jövő év során esedékes tartozások összege 37,2 milliárd dollár.

A legvalószínűbb forgatókönyv tehát továbbra is az, amit már korábban megírtunk: a kínai állam gyakorlatilag államosítja az Evergrande csoportot, kimenti a hoppon maradt lakásvásárlókat és elsimítja a bankrendszerben keletkező hullámokat, de a kötvényesek és részvényesek legfeljebb befektetésük töredékéhez juthatnak majd hozzá. Ami egyébként bele is illik a kínai elnök által nemrég meghirdetett „közös jólét” programba.

Nem egészen két hét és kiderül.

  • Előzmények:

Nikkei Asia / XTB / LR

 

Exit mobile version