Kitekintő.hu

A briteknél indulhat a Pfizer-vakcina forgalmazása

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) szerdán engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására.

Boris Johnson brit miniszterelnök minapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kormány már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer/BioNTech-vakcinából. Ez húszmillió ember beoltására elegendő, mivel mindenki két dózist kap. A Pfizer nemrégiben jelezte, hogy jóváhagyás esetén néhány napon, akár órákon belül el tudja kezdeni vakcinája nagy-britanniai forgalmazását.

Albert Bourla, a vállalat vezérigazgatója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva néhány napja kijelentette: a cég készen áll az első 20 millió, már elkészült adag azonnali kiszállítására azokba az országokba, amelyeknek a hatóságai megadják ehhez a hozzájárulást. Hozzátette: a vállalat az idei év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcinát tud gyártani.

A Pfizer és a BioNTech, illetve a Moderna kedden nyújtották be az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) a kérelmet az általuk fejlesztett koronavírus-vakcinák mielőbbi forgalomba hozatalára. A gyógyszercégek ezt megelőzőleg már az Egyesült Államokban is megtették ezt a lépést; jelenleg mindkét oltóanyag az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyére vár, azonban hivatalosan még egyiket sem hagyták jóvá.

Forrás: MTI / BBC / Kitekintő

Exit mobile version