Újabb razzia a törököknél, keresik a gülenista mozgalom tagjait

Elfogatóparancsot adtak ki 3224 ember ellen Törökországban a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatához fűződő állítólagos kapcsolata miatt – írta az Anadolu török állami hírügynökség szerdán.

Az érintettek közül 1013-at már őrizetbe vettek. Azzal gyanúsítják őket, hogy a gülenista mozgalom rendőrségbe beépült tagjait irányították.

Az ország mind a 81 tartományára kiterjedő szerdai rajtaütés-sorozat az idei év eddigi legnagyobb török razziája, amelyben mintegy 8500 rendőr vesz részt. Süleyman Soylu török belügyminiszter a nap során korábban úgy nyilatkozott, hogy a rajtaütések még folytatódnak. Hozzátette: a gyanúsítottak az állam szabályait semmibe véve alternatív rendőrséget próbáltak kialakítani. Soylu a szervezkedés megroppantására irányuló legfontosabb lépésnek nevezte a szerdai razziát.

A belügyi tárca legutóbb április 2-án közölt adatai szerint tavaly július 15. óta 113 260 embert vettek őrizetbe Törökországban a hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben, közülük 47 155-öt előzetes letartóztatásba is helyeztek. Utóbbiakból többek mellett 10 732-en rendőrök, 7463-an katonák, köztük 168 tábornok, 2575-en bírák és ügyészek, 26 177-en civilek.

A letartóztatások mellett közel 120 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek közt a katonaság, a rendőrség soraiból, az oktatás, a média és az igazságszolgáltatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak a gülenista mozgalommal vagy más, Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított csoportokkal.

Kapcsolódó cikkeink:
Erdogan Trumpnál is bepróbálkozik Gülen kiadatásával
Kémkedéssel keresik a törökök a Gülenhez köthető tagokat

Forrás: MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »