Rompuy: Európa barátként és partnerként áll Egyiptom mellett

Barátként, partnerként és szomszédként áll Egyiptom mellett Európa – jelentette ki Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke csütörtökön, miután találkozott Mohamed Murszi egyiptomi államfővel Brüsszelben.

Van Rompuy méltatta, hogy Egyiptom új alkotmány kidolgozásán dolgozik, amelyet népszavazás útján hagynak majd jóvá, s amelyet általános választások követnek.

Herman van Rompuy kifejtette, hogy az Európai Unió 2011 és 2013 között 450 millió euróval segíti a növekedés beindítását és a munkahelyteremtést Egyiptomban. Egyiptomot a közel-keleti térség fontos országának nevezte, és bizakodásának adott hangot, hogy az ottani változásoknak pozitív hatása lesz az egész térségre.

A szíriai válsággal kapcsolatban a tanács elnöke kifejtette: az egyiptomi államfővel egyetértettek abban, hogy a mészárlásnak és az elnyomásnak véget kell vetni Szíriában. Van Rompuy a bengázi támadással kapcsolatban megdöbbenésének adott hangot, és mélyen elítélte az erőszakot. A tanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy aggódik a térségben dolgozó diplomaták biztonságáért, egyúttal megértésre és toleranciára szólított fel.

 Mohamed Murszi elmondta: nagyra becsüli az európai támogatást, majd ismételten megragadta az alkalmat, hogy elítélje mind a Bengáziban végrehajtott támadást, mind azt az amerikai filmet, amely véleménye szerint sértő a muszlimokra nézve. Kijelentette, hogy minden olyan tettet elítél, amely sérti az iszlámot vagy bármelyik másik vallást, és Egyiptomban semmi ilyesmit nem fog megengedni. Azt is határozottan leszögezte, hogy Egyiptomban nem lesz a bengázihoz hasonló erőszak, mert Kairó felelőssége, hogy megvédje az Egyiptomban tartózkodó külföldieket, beleértve a diplomatákat és a turistákat is.

Az egyiptomi elnök nyári megválasztása óta most először látogat Európába.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »