Nagy szükség lenne az európai összefogásra

A svéd uniós ügyekért felelős miniszter a többi közt a magyarországi szélsőjobboldal erősödéséről is beszélt az Európa-nap keretén belül tartott egyetemi előadáson. Stockholmi tudósításunk.

Az európai összefogásra, a demokrácia fontosságára és többek között a szélsőjobboldali erők erősödésének megfékezésére hívta fel a figyelmet Birgitta Ohlsson Svédország EU-ügyekért felelős minisztere és Carl Bildt svéd külügyminiszter a május 9-i Európa-nap alkalmából tartott előadáson a stockholmi egyetemen.

Birgitta Ohlsson liberális uniós ügyekért felelős miniszter egy Magyar Gárdáról készített fotóval és a magyar romák helyzetéről szóló rövid történettel kezdte előadását és szemléltette a populista pártok terjedését az egyetemi hallgatóknak.

Ezután a 36 éves miniszter asszony – aki Svédország egyik legfiatalabb minisztere és a stockholmi egyetem korábbi diákja volt –  a Kelet-Közép-Európában az 1990-es években kivívott demokráciák jelentőségéről beszélt a hallgatóságnak. Birgitta Ohlsson elmondta, hogy Európában közös összefogással lehetne lépéseket tenni a munkanélküliség csökkentése és a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében. Kiemelte, hogy Európában vannak a „legképzettebb háziasszonyok”.

Carl Bildt jelenlegi svéd külügyminiszter 1991-1994 között Svédország kormányfőjeként segítette az ország uniós integrációját, az ő miniszterelnöksége alatt zárultak le Svédország csatlakozási tárgyalásai. Beszédében az európai együttműködésben rejlő lehetőségekre koncentrált és kifejtette, hogy a gazdaságok fejlődéséhez is elengedhetetlen az európai összefogás, a gazdasági és politikai kihívásokra együttes erővel kell megoldást keresni. „Továbbra is fontos, hogy Európa a béke és szabadság jelképe legyen” – hangsúlyozta Bildt. Hozzátette, hogy a demokratikus döntéshozatal sarokköve az együttműködésnek és a tagországok küldöttjei az állampolgárok jogait és érdekeit képviselik az Európai Unió intézményeiben.

A két miniszter szintén az Európa-napon jelentetett meg egy cikket a Svenska Dagbladet  című svéd napilap véleményrovatában, amelyben arra figyelmeztetett, hogy Európa válaszút elé került; visszaszerezheti globális, vezető gazdasági pozícióját vagy a világ „legnagyobb múzeuma” lesz belőle, ezért „az európai összefogásra most nagyobb szükség van, mint valaha”.

Epresi Judit

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »