Lassan egy hete tüntetnek Tunéziában

Pénteken is folytatódtak az árak, az adók és a munkanélküliség emelkedése miatt több napja zajló tiltakozások – csak a fővárosban, Tuniszban kétezren vonultak az utcákra. Halifa Sibani belügyi szóvivő szerint hétfő óta 773-ra emelkedett az őrizetbe vettek száma a zavargásokba torkollott tüntetéseken.

Az előző napokhoz képest pénteken békésen zajlottak a tüntetések. A belügyminisztérium illetékese szerint fosztogatások mellett erőszakcselekmények kísérték az elmúlt napok eseményeit, de az előző este nem érkezett bejelentés ezzel kapcsolatosan. Mint mondta, az őrizetbe vettek között 16 feltételezett iszlamista is volt, akik részt vettek a gyújtogatásokban és lopásokban. A tiltakozók és a biztonsági erők közötti összecsapásokban kilencvenhat rendőr sérült meg, és a kormányzat tulajdonában álló nyolcvannyolc járművet rongáltak meg. A nyugalom fokozatosan kezd visszaállni – tette hozzá Sibani.

Tunisz, 2018. január 12. Az év elején bevezetett gazdasági megszorító intézkedések ellen tiltakozó tüntetők a tunéziai fővárosban, Tuniszban 2018. január 12-én. Tunézia több városában január 8. óta tiltakoznak a tüntetők. (MTI/EPA/Mohamed Meszara)

Tunisz, 2018. január 12.
Az év elején bevezetett gazdasági megszorító intézkedések ellen tiltakozó tüntetők a tunéziai fővárosban, Tuniszban 2018. január 12-én. Tunézia több városában január 8. óta tiltakoznak a tüntetők. (MTI/EPA/Mohamed Meszara)

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet felszólította a tunéziai biztonsági erőket, engedélyezzék a tüntetéseket, és ne lépjenek fel erőszakkal az aktivistákkal szemben. Az elmúlt napokban a rendőrség keményen eljárt a tiltakozókkal szemben, többször oszlatott könnygázzal. Emellett olyan értesülések voltak, miszerint a tüntetők több városban is kövekkel dobálták a rendőröket.

A tüntetéssorozat hétfő este, hét évvel az „arab tavaszt” elindító tunéziai forradalom után kezdődött ellenzéki kezdeményezésre, a január 1-jén bevezetett megszorító intézkedések miatt.

A megszorításokat – áremeléseket, költségvetési kiadáscsökkentést és adóemelést – a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tavaly kötött, négy évre szóló, 2,8 milliárd dollár (722 milliárd forint) értékű hitelmegállapodás keretében vezette be a kormány az év elejétől.

Tunisz, 2018. január 12. Tüntetők és rendőrök a tunéziai fővárosban, Tuniszban 2018. január 12-én. Az év elején bevezetett gazdasági megszorító intézkedések miatt január 8. óta tiltakoznak tüntetők Tunézia több városában. (MTI/EPA/Mohamed Meszara)

Tunisz, 2018. január 12.
Tüntetők és rendőrök a tunéziai fővárosban, Tuniszban 2018. január 12-én. Az év elején bevezetett gazdasági megszorító intézkedések miatt január 8. óta tiltakoznak tüntetők Tunézia több városában. (MTI/EPA/Mohamed Meszara)

Jusszef Sahíd miniszterelnök szóvivője pénteken védelmébe vette a megszorításokat, azt állítva, hogy a közép- és az alsóosztályok közvetlen állami támogatását a szabályozás nem érinti, ugyanakkor a nehéz gazdasági helyzetre tekintettel elengedhetetlen a merész reformok végrehajtása.

A pénteki tüntetésen résztvevők többsége a fiatalok közül került ki. Az észak-afrikai országban a munkanélküliség hivatalosan 15 százalékos. A munkanélküliek jelentős hányada diplomával rendelkezik.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek