A kurdisztáni vezetés békülékenyebb hangot ütött meg Bagdaddal

Az iraki Kurdisztán vezetői csütörtökre virradóra kiadott közleményükben jelezték: készek tárgyalni a bagdadi központi kormánnyal a kurdisztáni repülőterek, határátkelők és bankok helyzetéről, amelyek ellenőrzését az iraki kabinet igyekszik átvenni az általa törvénytelennek tartott kurd függetlenségi népszavazás után.

“Újra biztosítjuk Haider al-Abádi miniszterelnököt arról, hogy készek vagyunk bármilyen párbeszédre és tárgyalásra az iraki alkotmány szellemében” – írta a kurd vezetés. A helyi hatóságok elmondták: hajlandóak megbeszélést folytatni “a határátkelőkről, a belkereskedelemről, az állampolgároknak nyújtott szolgáltatásokról, a bankokról és a repülőterekről”.

A közlemény fordulatot jelez a kurd vezetésen belül, amely szerdán még nagyszabású katonai támadás előkészítésével vádolta az iraki erőket, amit egy illetékes katonai szóvivő határozottan tagadott.

Az autonóm Kurdisztánban és más, az Iszlám Államtól a kurdok által visszafoglalt észak-iraki területeken szeptember 25-én népszavazást tartottak a régió függetlenségéről, és a szavazók nagy többsége az elszakadásra voksolt. A referendumot Bagdad törvénytelennek minősítette és elutasította. Hasonló volt a több milliós kurd kisebbséggel rendelkező Törökország és Irán reakciója. A népszavazást követően Bagdad, Ankara és Teherán összehangolt megtorló intézkedéseket hozott Erbíl ellen.

Az iraki kormány kitiltotta a közvetlen nemzetközi járatokat a kurd régióból, követelte a térségbeli határátkelők felügyeletének azonnali átadását, és felfüggesztette a dollárkereskedelmet négy kurd tulajdonú bankkal. Emellett egy iraki bíróság szerdán elrendelte a függetlenségi népszavazást megszervező bizottság elnökének és két tagjának letartóztatását arra hivatkozva, hogy megszegték az alkotmánysértő referendumot tiltó bírósági határozatot.

Kapcsolódó cikkünk: Irak további büntetésekkel sújtja a kurdokat

Kurd harcosok csütörtökön néhány órára lezárták a kurdisztáni az Erbílt és Dohukot Moszullal összekötő két legfontosabb utat, amit egy magas rangú kurd katonai vezető azzal magyarázott, hogy iraki csapatok bővítésére és mozgolódására lettek figyelmesek a határ közelében.

A kurd biztonsági tanács szerdán egy Twitter-üzenetben azt közölte, hogy az iraki csapatok támadásra készülnek Kurdisztán ellen a vitatott hovatartozású Kirkuk és Moszul környékéről kiindulva. Az iraki kormány később visszautasította ezt az állítást. “Nem tervezzük, sőt, eszünk ágában sincs megtámadni Iraki Kurdisztánt” – mondta a kormány szóvivője.

Korábban írtuk: Egy asztalhoz ülnek a kurdisztáni és a bagdadi politikusok

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »