Kormányzás, alkotmány, választás: erről tárgyalnak a szírek

Három vitatémát – a kormányzást, az alkotmányt és a választást – javasolt a Genfben két napja tárgyaló, szemben álló szíriai feleknek a tárgyalás védnöke, Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja – derül ki az AFP francia hírügynökség által vasárnap megtekintett dokumentumból.

Ezek a kérdések szerepelnek az ENSZ 2254. számú határozatában, amely rögzíti a szíriai politikai megoldás menetrendjét. A damaszkuszi rendszer és az ellenzék azonban különbözőképpen értelmezi ezeket, főként a kormányzás kérdését. A rendszer szerint megkérdőjelezhetetlen Bassár el-Aszad elnök hatalma, míg az ellenzék teljes végrehajtó hatalommal rendelkező „átmeneti kormányt” követel.

„Erről a három kérdésről párhuzamosan fogunk tárgyalni” – olvasható a dokumentumban.

A „kezdeti tárgyalásoknak” nevezett genfi konzultációk célja, hogy előkészítsék a talajt a fenti három témában folytatandó „lényegi tárgyalásokhoz”. A szöveg szerint „több ülésre” is szükség lesz, hogy eredményre jussanak.

A dokumentum szerint a fegyverszünet és a terrorizmus kérdéseit, valamint a humanitárius kérdéseket az asztanai folyamat néven ismert tárgyalásokon kell megvitatni.

Damaszkusz szövetségese, Oroszország és az ellenzéket támogató Törökország védnökségével december vége óta törékeny tűzszünet van érvényben a kormányhadsereg és a nem dzsihadista ellenzék között, a kazah fővárosban pedig a rendszer és fegyveres ellenzéki csoportok képviselői között folynak tárgyalások. Januárban és februárban két fordulót tartottak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek