Európán kívül

Szíria: újabb Putyin-Erdogan találkozó lehet a következő lépés

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy csütörtöki tévéinterjúban közölte: "igaz, hogy a jelenlegi álláspontok között eltérés van, és bár a legutóbbi találkozókon történt közeledés, de a kívánt szintet még nem értük el". A tárcavezető jelezte: az eszmecsere folytatódik, és amennyiben szükséges, Erdogan és Putyin találkozhat is.

Read More »

Kína újra a régi módszerrel méri a koronavírusos eseteket

A diagnózisra vonatkozó kritériumokat múlt csütörtökön bővítették ki úgy, hogy a klinikai diagnózis alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek számát is hozzáadták azokéhoz, akiknek az esetében a teszt már egyértelműen kimutatta a vírus jelenlétét. Mától ismét csak a hagyományos vírusteszt alapján állapítják meg a fertőzöttek számát.

Read More »

Elkészült a világ első úszó napenergia-erőműve

Az Egyesült Arab Emírségek első úszó napenergia-erőműve napokon belül elkezdi az áramtermelést Nurai apró üdülőszigetén. A mindössze 80 kilovatt kapacitású kísérleti létesítmény teljesítménye fontos mérföldkő lesz a hasonló projektek számára a térségben, amelyek nagymértékben támaszkodnak az olaj- és gáztermelésből származó bevételekre.

Read More »

Az USA elviekben már támogatja Erdogan szíriai fellépését

Ankarában tárgyal ma James Jeffrey, az USA szíriai különmegbízottja. Jeffrey úgy nyilatkozott a sajtó munkatársainak, hogy Törökország, amely a NATO-ban az Egyesült Államok szövetségese, Idlíbben az Aszad-rezsim és Oroszország "nagy fenyegetésével áll szembe". Jelezte: Washington, "amennyire lehetséges, támogatást akar nyújtani" Ankarának.

Read More »

Trump meghúzná a nadrágszíjat

Donald Trump amerikai elnök jelentős kiadáscsökkentéseket javasol a következő költségvetési évre - derül ki abból a költségvetési tervből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a Fehér Ház. A tervezet ugyanakkor továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az Egyesült Államok déli határain megépítendő falat.

Read More »