Kitekintő.hu

Közös 5G-fejlesztésekbe kezd Spanyolország és Portugália

Spanyolország és Portugália az ötödik generációs (5G) telekommunikációs szolgáltatás közös fejlesztéséről állapodott meg az Ibériai-félszigeten.

A két dél-európai ország kormánya egy úgynevezett határokon átívelő közös fejlesztési stratégiát (ECDT) fogadott el a hétvégén, amelynek része, hogy szövetségre lépnek a digitális átalakulás elősegítésében.

A spanyol kormány weboldalán elérhető közlemény szerint az 5G-fejlesztések pilot programja a két ország közötti közlekedési folyosókat érinti; a Porto-Vigo, Évora-Mérida, Aveiro-Salamanca és Faro-Huelva városokat összekötő autópályákat.

„Ez jelenti a jövőt a nagyvállalatok és kis cégek számára is a határ mindkét oldalán” – idézte az Europapress spanyol hírügynökség Pedro Sánchez spanyol miniszterelnököt, aki szerint az újgenerációs technológiák bevezetése is hozzájárulhat a határmenti, elnéptelenedő területek problémájának megoldásához.

Spanyolországban tavaly óta érhető el 5G szolgáltatás, amelyet elsőként a Vodafone Espana nyitott meg ügyfelei számára, 21 városban. Idén szeptember elsején a spanyol Telefonica távközlési óriáscég kezdte meg az újgenerációs szolgáltatást azzal a vállalással, hogy év végéig a lakosság 75 százaléka számára elérhetővé teszi a nagyobb sávszélességet és gyorsaságot biztosító rendszert.

A szolgáltatás kiterjesztését a spanyol kormány is támogatja, amelyben többek között olyan külföldi cégek is közreműködnek, mint például a kínai Huawei és a finn Nokia.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Exit mobile version