Szöul és Peking megállapodtak abban, hogy minél előbb rendezik a kétoldalú kapcsolataikat az egy évig tartó mosolyszünet után, amit az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába történő telepítése eredményezett. A kapcsolatok megromlása káros hatással volt a kereskedelemre és a dél-koreai üzleti érdekekre Kínában.
Kína azért kifogásolta sorozatosan a THAAD rendszer telepítését, mert radarjának hatósugara eléri Kína területét, és ezzel Peking szerint aláássa a kínai nemzetbiztonságot. Az ország ezért kitartóan ellenezte a rendszer kiépítését, amelyet Washington és Szöul az észak-koreai rakétafenyegetésre hivatkozva tartott szükségesnek.
A dél-koreai külügyminisztérium keddi nyilatkozata szerint azonban úgy tűnik, a két ország hajlandó az újbóli közeledésre: „Mindkét fél osztja azt a nézetet, hogy Dél-Korea és Kína csereforgalma és együttműködése a közös érdekeket szolgálja, ezért beleegyeztek abba, hogy gyorsan és hatékonyan hozzák rendbe a kétoldalú kapcsolatokat.”
Egy összehangolt nyilatkozatban Kína külügyminisztériuma is kijelentette: a két ország megállapodott abban, hogy kapcsolataikat nemsokára normális pályára állítják vissza. Mun Dzse In dél-koreai államfő valószínűleg ezért kettesben is találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) országainak vietnami találkozóján, november 10-11-én.
Nam Gwan-pyo, a dél-koreai Kék Ház nemzetbiztonságért felelős igazgatóhelyettese bejelenti 2017 október 31-én, hogy Mun Dzse In dél-koreai államfő tárgyalni fog Hszi Csin-ping kínai elnökkel az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) országainak vietnami találkozóján, november 10-11-én. A csúcstalálkozó az első hivatalos lépés a kétoldalú kapcsolatok normalizálása érdekében. (MTI/EPA/YONHAP)
Dél-Korea felismeri Kína aggodalmát a THAAD-ügyben, és világossá tette, hogy a telepítés nem egy harmadik ország számára készült, valamint nem sértette Kína stratégiai biztonsági érdekeit – áll a kínai külügyminisztérium jelentésében. Hozzátették, hogy Kína ismételten ellenezte a THAAD telepítését, de tudomásul vette Dél-Korea álláspontját, és reméli, hogy Dél-Korea megfelelő módon kezeli a kérdést.
A kapcsolatok javítása már ebben a hónapban elkezdődött: Dél-Korea és Kína megállapodtak abban, hogy megújítanak egy 56 milliárd dolláros, pénzforgalomról szóló megállapodást, míg a kínai légitársaságok állítólag azt tervezik, hogy visszaállítják a Dél-Koreába induló járataikat.
A kapcsolatok helyreállítására irányuló erőfeszítések részeként a két ország a közelmúltban magas szintű tárgyalásokat folytatott, melyeket Nam Gwan-pyo, a Kék Ház nemzetbiztonságért felelős igazgatóhelyettese és Kong Xuanyou, a kínai külügyminiszter segédje vezetett. A keddi megállapodás ezeknek a tárgyalásoknak eredményeképp jöhetett létre.
A nyilatkozatok állítása szerint a felek egyetértettek abban, hogy fokozzák a stratégiai kommunikációt és együttműködést Észak-Korea gyorsan fejlődő nukleáris programjával szemben.
- Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: CNBC / Kitekintő