60 év után megköthetik az orosz-japán békeszerződést

Az orosz-japán békeszerződésről és Vlagyimir Putyin decemberi tokiói látogatásáról is egyeztet majd csütörtökön Vlagyivosztokban az orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő.

Ezt Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó közölte kedden Moszkvában. Putyin és Abe a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum alkalmából csütörtök este a tervek szerint külön megbeszélést tart. Usakov szerint a felek megvitatják majd a kétoldalú kereskedelmi, gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztésének stratégiai kérdéseit, s napirenden szerepelnek majd kényes nemzetközi témák is. Mint mondta, a két kormány már megállapodott Putyin tokiói látogatásának dátumáról, de azt Moszkva csak a japán féllel egyeztetve hozza majd nyilvánosságra. A Kreml képviselője emlékeztetett rá, hogy Abe idén már másodszor keresi fel Oroszországot. A japán kormányfőt Vlagyimir Putyin május 6-án Szocsiban fogadta.

Usakov a gazdasági együttműködéssel kapcsolatban elmondta, hogy a Rosznyefty és a Gazprom japán cégekkel folytat tárgyalásokat közös kőolaj- és földgáz-kitermelésről, a felek egyebek között mérlegelik egy Oroszország és Japán között létrehozandó „energetikai híd” lehetséges változatait, valamint a nukleáris energetikában való együttműködés lehetőségeit.

A két ország között a második világháború vége óta vita tárgyát képezi a Szovjetunió által 1945 szeptemberében annektált Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjának hovatartozása. Emiatt Tokió és Moszkva a mai napig nem kötött békeszerződést. Októberben lesz ugyanakkor a 60. évfordulója annak, hogy a Szovjetunió és Japán 1956-ban közös nyilatkozatot fogadott el a hadiállapot megszüntetéséről.

Korábbi cikkünk a témában:
Oroszország és Japán között hamarosan békeszerződés születhet

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »