Kitekintő.hu

Aprópénzért vette meg versenytársa a Credit Suisse bankot

Ez a hétvége sem telt el bankvásárlás nélkül, ezúttal a Credit Suisse került sorra, melyet szintén svájci versenytársa, az UBS vett meg részvényenként 0,76 svájci frankos áron. A CS tőzsdei árfolyama pénteken még 1,86 frankon zárt, történelmi csúcsa pedig 80 frank felett volt.

A részvényesek mellett a bejelentésnek a bank kötvényesei sem fognak örülni, az általuk birtokolt 16 milliárd svájci frank névértékű kötvények ugyanis a svájci pénzügyi hatóságok által levezényelt „kényszerfelvásárlás” következtében teljes mértékben leírásra kerülnek, azaz a kötvénytulajdonosok semmit nem fognak visszakapni a befektetésükből.

A részvényesek sem jártak persze sokkal jobban, a CS részvényei tavaly márciusban még 7 frank felett forogtak, a 0,76 frankos felvásárlási ár még ehhez képest is aprópénz, nem is beszélve a 80 frank feletti csúcsokról, melyet a részvény háromszor is elért (1998-ban, 2000-ben és 2007-ben).

A bank vesztét végül az ügyfelek egyre növekvő bizalomvesztése hozta el, a betétkivonás a tavalyi év utolsó három hónapjában 111 milliárd svájci frankot ért el, mely az idei évben sem csillapodott, múlt héten pedig már napi (!) 10 milliárd frankot vontak ki a bank ügyfelei, aminek nyomán a bank tőkehelyzete is alaposan leromlott.

  • Előzmények:

A felvásárlás kiegészítéseként a svájci jegybank a biztonság kedvéért az UBS rendelkezésére bocsát egy 100 milliárd svájci frankos likviditási hitelkeretet is. Múlt hét szerda óta mindkét fél tárgyalásokat folytatott a szabályozó hatóságokkal, ekkor a Credit Suisse arra kérte az SNB-t, a svájci jegybankot, hogy biztosítson számára egy 50 milliárd frankos sürgősségi hitelkeretet.

Ez a háttérintézkedés azonban nem tudta megállítani a részvényárfolyam esését és megakadályozni, hogy a pánikba esett ügyfelek kivegyék a pénzüket a bankból, így a központi bank közbelépett, hogy kikényszerítse a hétvégi egyesülést Svájc két legnagyobb bankja között.

Forrás: Reuters / Financial Times

Exit mobile version