Kitekintő.hu

7,5 milliárd eurós mentőcsomagról szavaz az olasz parlament

Hét és fél milliárd eurót szán a Covid19-fertőzés miatti gazdasági veszteségek egyensúlyozására az olasz kormány – jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után. A miniszterelnök elmondta, tisztában voltak azzal, hogy az iskolák országos bezárása, mekkora nehézséget teremt a családok számára. A kormány a gyermekekkel otthonmaradó szülők támogatását, valamint a távmunkavégzés szorgalmazását is finanszírozni készül.

Giuseppe Conte hangsúlyozta, hogy a csomagot a jövő héten bocsátják parlamenti szavazásra. Ezt követően azonnal elindítják a vállalkozások és családok segítését. Az intézkedésekkel Róma túllépi az idei évre korábban meghatározott költségvetési tételeket. A kormányfő megjegyezte, hogy egyeztettek az Európai Unióval, és Brüsszel „támogatását biztosította Olaszország segítésére”. A 7,5 milliárdos csomag fenntartható – vélte a kormányfő.

Giuseppe Conte hozzátette, hogy az olasz ellenzéki pártok javaslatait is figyelembe vették, ezért reméli, hogy a jobbközép is támogatja a gazdasági intézkedéseket. „Egységesnek kell lennünk” – jelentette ki a miniszterelnök.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Roberto Gualtieri pénzügyminiszter hozzátette, hogy a gazdaságélenkítő csomag elsőrendű célja, hogy az egészségügyi helyzet miatt „senki se veszítse el állását”. A tárcavezető  kifejtette, hogy régiók és gazdasági ágazatok szerint osztják szét a forrásokat. Az intézkedések közt szerepel az egészségügyi rendszer támogatása, a polgári védelmi hatóság, a veszteséggel számoló export és idegenforgalmi vállalkozások, valamint a családok segítése.

Döntés született a március 29-i népszavazás elhalasztásáról is, egyenlőre új dátum nélkül. Az eredetileg a római parlament létszámcsökkentéséről kitűzött referendumtól függött egy esetleges előrehozott választás, amely most szintén halasztásra van ítélve.

Az olasz közegészségügyi hivatal (Iss) véleménye szerint, nem kizárt, hogy az eredetileg március 15-ig tervezett oktatási szünetet meg kell hosszabbítani, ha a fertőzés növekedésének ütemét nem sikerül jelentősen megfékezni. Giuseppe Conte bejelentette, hogy a tanítás leállításának hosszabbítását még március 15. előtt közlik. A miniszterelnök elmondta, tisztában voltak azzal, hogy az iskolák országos bezárása, mekkora nehézséget teremt a családok számára. A kormány a gyermekekkel otthonmaradó szülők támogatását, valamint a távmunkavégzés szorgalmazását is finanszírozni készül.

Forrás: MTI

Exit mobile version