Kitekintő.hu

Folytatódik a Trump elleni „boszorkányüldözés”

Az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta az elnök felmentésére irányuló eljárás jogszerűségét kimondó határozatot.

A demokrata párti többségű képviselőházban – amely az amerikai kongresszus alsóháza – 232:196 arányban voksoltak a benyújtott határozati javaslatra. A határozat értelmében az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás (impeachment) előtt szükséges vizsgálatok jogszerűek és ezentúl nyilvánosak is lesznek.

A szavazás nem magáról az impeachment eljárás megindításáról szólt, hanem a megindításhoz vezető vizsgálatok jogszerűvé tételéről. A republikánus törvényhozók ugyanis mindeddig azt kifogásolták, hogy demokrata párti kollégáik úgy kezdték meg a vizsgálódást és a meghallgatásokat, hogy előtte – a házszabálynak megfelelően – nem szavazott róla a képviselőház.

Két demokrata párti politikus – a minnesotai Collin Peterson és Jeff Van Drew New Jerseyből – a határozat, vagyis a vizsgálatok és a meghallgatások folytatása ellen voksolt. Egyetlen republikánus képviselő sem szavazta meg a határozatot. A szavazáson Nancy Pelosi házelnök elnökölt. A házelnökök a hagyományok szerint általában nem szavaznak, de Pelosi ezúttal voksolt, mégpedig pártja irányvonalának megfelelően igennel.

Washington, 2019. október 31.
Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke sajtótájékoztatót tart a Donald Trump elnök elleni alkotmányos felelősségrevonási eljárás (impeachment) megindítása előtt szükséges vizsgálatokról tartandó szavazás előtt a törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2019. október 31-én.
MTI/EPA/Erik S. Lesser

Donald Trump amerikai elnök percekkel a voksolás után a Twitteren reagált. „Az amerikai történelem legnagyobb boszorkányüldözése” – írta a mikroblogján az elnök, aki a szavazás előtt, csütörtökön reggel több Twitter-bejegyzést is közzétett erről.

Trump kampánya szintén közleményt adott ki, amelyben a szavazást az elnök „szigorúan politikai okból történő elmozdítási kísérletének” minősítette. „A mai szavazás csupán azt bizonyítja, hogy az egész impeachment-folyamat már a kezdetektől fogva sarlatánság”- fogalmazott a közleményt aláíró Brad Parscale kampánymenedzser. Hozzáfűzte: „a választók majd megbüntetik azokat a demokratákat, akik asszisztáltak ehhez a komédiához”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Exit mobile version