Kitekintő.hu

Nem volt elég az elnök lemondása, továbbra is százezrek tüntetnek Algériában

Algír, 2019. március 5. Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök újraválasztási szándéka ellen tiltakozó diákok Algírban 2019. március 5-én. MTI/AP/Tufik Dudu

A hetedik egymást követő pénteken ismét százezrek tüntettek Algírban és Algéria más nagyvárosaiban, radikális változást követelve az ország politikai rendszerében.

Az utcákra vonulók a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) algériai kormánypárt, katonatisztek, üzletemberek, szakszervezetek és az 1954-1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, „idejétmúlt és átláthatatlan” politikai apparátus eltörlését akarják.

„Ki akarjuk gyomlálni a rendszer szimbólumait” – mondta a tüntetésen részt vevő Ahmed Badili tanár. „Radikális változást akarunk, nem ideiglenes megoldásokat” – tette hozzá Núreddine Dimi állami banki alkalmazott.

A magánkézben lévő Ennahar televízió pénteken jelentette, hogy a hadsereg nyomására menesztették a titkosszolgálat vezetőjét, Oszmán Tartágot, aki az április 2-án lemondott Abdel-Azíz Buteflika elnök bizalmasának számít. A fegyveres erők közleménye szerint a hetek óta tartó tüntetések nyomán Algéria nemzeti érdekeit követve cselekedtek.

Az Ennahar szerint a titkosszolgálat vezetőjének tisztsége a jövőben visszakerül az elnöki hivataltól a védelmi minisztérium alárendeltségébe. A hírszerzés a múltban fontos részét képezte a hadsereg politikai életre gyakorolt befolyásának. Buteflika 2016-ban vonta az elnökség hatáskörébe a titkosszolgálatot, gátat szabva e gyakorlatnak.

Az elnök távozását is a hadsereg vezetői kényszerítették ki, hogy így tegyenek kísérletet a demokratikus reformokat követelő tömeges megmozdulások lecsillapítására. A hatalomból mintegy húsz év után távozott Buteflikának egyelőre nincs utódja az államfői poszton. A tüntetők világossá tették: elutasítanak minden olyan jelöltet, aki kapcsolatban áll a régi rezsimmel.

Az algériai alkotmány 102. cikkelyének értelmében a választásokig Buteflika egykori híve, Abdel-Kader Benszaláh, a felsőház 77 éves elnöke veszi át az államfői teendőket. Ugyanakkor sem Benszaláhot sem Nureddin Bedui ügyvivő miniszterelnököt nem támogatja az ellenzék és a Buteflikát megbuktató több ezer tüntető, ugyanis a volt elnök szövetségeseit látják bennük, és megkérdőjelezik, hogy képesek biztosítani a demokratikus átmenetet és a szabad választást.

„Az algériaiak még nem érték el céljukat” – mondta Basír Haluli, az Algírban tüntetők egyike. „Követeléseink nem korlátozódnak egyetlen személyre, hanem az országot több mint húsz éven át uraló rezsim egészét fogják át” – fűzte hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/APA

Exit mobile version