Kitekintő.hu

Nem vesztegeti az időt a török ellenzék

Muharrem Incét nevezte meg elnökjelöltjeként a legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) ankarai gyűlésén pénteken. A pártot vezető Kemal Kilicdaroglu bejelentését a több ezres tömeg tapsviharral fogadta.

„Szövetséget akarunk kötni, hogy véget vessünk a széthúzásnak az országban” – mondta Kilicdaroglu. A Köztársasági Néppárt azt szeretné, ha Törökország minden lakója „békében élne egymással” – tette hozzá.

Elnökjelöltként mondott első beszédében Ince jelezte: etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül minden török állampolgár jelöltjeként szeretne indulni a választáson, megválasztása esetén pedig a pártatlanságot tűzi zászlajára. Ennek jeleként azonnal le is cserélte CHP-s kitűzőjét a török zászlóra.

A CNN Türk hírcsatorna úgy tudja, hogy a CHP parlamenti képviselői egyhangúlag választották meg az 54 éves Incét, aki 2002 óta tagja a törvényhozásnak. A fizika- és kémiatanár végzettségű politikus szenvedélyes és harcias retorikájáról híres. Egyik legünnepeltebb megjegyzésében kijelentette: eladja a Recep Tayyip Erdogan jelenlegi államfő által építtetett, hivalkodó elnöki palotát.

A yalovai képviselő az Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) vezető Erdogannal méri össze erejét a június 24-ei előrehozott választáson. A remek szónoki képességgel rendelkező Ince Erdogan egyik leghangosabb bírálója volt az elmúlt időszakban, de Kilicdaroglut sem kímélte. Ince kétszer indult a legnagyobb ellenzéki párt elnöki tisztségéért, sikertelenül.

Muharrem Ince, a török Köztársasági Néppárt (CHP) képviselője és felesége integet a párt szokásos éves kongresszusán 2018. február 3-án. (EPA/TUMAY BERKIN)

Az iszlamista gyökerű AKP 2002-es hatalomra kerülése óta sorra nyerte a választásokat, a pártot vezető Erdogan pedig a török politika megkerülhetetlen figurájává vált. A török elnök két hete szerdán jelentette be, hogy 2019 novembere helyett idén júniusban tartják meg a következő elnök- és parlamenti választást.

Szakértők Erdogan azért hozatta előre a választásokat, hogy mielőbb gyakorolhassa a tavalyi alkotmányos népszavazással megszerzett, kiszélesített elnöki jogköröket – amelyek értelmében ő lesz a végrehajtó hatalom feje -, és megelőzhesse, hogy az AKP szavazókat veszítsen az újonnan megjelenő politikai mozgalmak miatt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/AFP/APA/dpa

Exit mobile version