Kitekintő.hu

Nemsokára tényleg elvehetik a munkát a robotok

Kép forrása: LG Electronics

Az LG Electronics dél-koreai tech óriás csütörtökön újfajta robotok gyártását jelentette be, amelyek pár éven belül átvehetik számos szolgáltatóipari dolgozó munkáját szerte a világon.

Régóta rebesgetik, hogy a mesterséges intelligencia és az automatizálás rohamos fejlődése több millió munkahely felszámolását eredményezheti, a technológiai vállalatok pedig egyre több és több olyan robotot tesztelnek különböző feladatok elvégzésére, amelyek nagyban befolyásolhatják a szolgáltatóipart.

A maga részéről az LG Electronics tehát csak a legújabb cég, amely robotokat szeretne eladni az emberek által jelenleg elvégzett feladatok teljesítésére.

Csütörtökön az LG azt mondta, hogy a jövő héten három új „koncepciórobotot” mutat be a Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (CES) Las Vegasban. Ezeket a robotokat kifejezetten kereskedelmi célra tervezték, mégpedig szállodák, repülőterek, valamint szupermarketek számára. Az LG szóvivője később azt mondta a CNBC-nek, hogy a robotok még mindig „kísérleti stádiumban lévő” termékek, és hogy „messze még az út a tömeggyártásig”.

De lássuk, milyen robotokról is van szó:

Ha népszerűsítik, az ilyen technológiák valószínűleg rossz híreket jelentenek a szolgáltatási ágazatban dolgozóknak.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet májusban azt mondta, hogy a globális munkaerő közel 50 százaléka a szolgáltatási szektorban dolgozik. Ez magában foglalja a kereskedelmet, a szállítást, a szálloda- és az élelmiszeripart, továbbá az egyéb adminisztratív és üzleti szolgáltatásokat.

Közben a McKinsey & Company tavaly novemberben kiadott jelentése szerint 2030-ra a világon akár 800 millió munkavállalót is helyettesíthetnek robotokkal. Még ha az automatizálás elfogadása lassú folyamat, akkor is legalább 400 millió ember lehet érintett, legalábbis a riport szerint.

Nem ez az első alkalom, hogy a technológiai fejlődés szorongatja a munkaerőpiacot. A 20. század elején például a feldolgozóipari vállalatok bevezették a szállítószalagot és az összeszerelő sorokat, amelyek csökkentették a munkaerőköltségeket és átmenetileg „kifúrták” az embereket a munkahelyükről.

A McKinsey szerint azonban „nincs minden veszve”, ugyanis az új technológiák gyakran több munkahelyet teremtenek, mint amennyit elvesznek, ráadásul néha olyan területeken, amelyekre „kezdetben nem is gondoltunk volna”. Ehhez természetesen a munkahelyüket elhagyni kényszerült munkavállalóknak új készségeket kell szerezniük.

De persze nem mindenki ennyire derűlátó azzal kapcsolatban, hogy az automatizálás elég új munkahelyet fog teremteni. A Google Kína egy korábbi elnöke novemberben azt mondta a CNBC-nek, hogy „a robotok egyértelműen helyettesíthetik az embereket, hiszen egyrészt napi 24 órában képesek dolgozni, másrészt hatékonyabbak. És bár programozásra van szükségük, egy programozó akár 10 000 robotot is programozhat”.

Többen hangot adtak már annak a félelmüknek, miszerint a robotok elvehetik az emberek munkáját. A Deutsche Bank vezérigazgatója, John Cryan nemrég azt jósolta, hogy az elkövetkező öt-tíz évben a banki alkalmazottak „nagy számban” fogják elveszíteni munkájukat az automatizálás miatt. Tovább

Bill Gates pedig tavaly februárban beszélt részletesen az automatizálás okozta potenciális problémákról. “Jelenleg egy gyári munkás, aki mondjuk évi 50 ezer dollárt keres, személyi jövedelemadót és társadalombiztosítási járulékot fizet. Ha egy robot végzi el helyette ugyanazt a munkát, meg kell fontolni, hogy az emberi munkaerőével azonos adóteher sújtsa” – fogalmazott. Tovább

Kapcsolódó anyagunk: Az amerikai munkahelyek fele veszélybe kerülhet a robotok miatt

Korábban írtuk:

Forrás: CNBC / Kitekintő

Exit mobile version