Kitekintő.hu

Német belügyminiszter: „Magyarországra súlyos teher nehezedik”

Magyarországnak meg kell védenie a schengeni külső határt – mondta a német szövetségi belügyminiszter az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapban szombaton megjelent interjúban.

„Ezenfelül Magyarországra súlyos teher nehezedik, az utóbbi hónapokban ott tízezrével vettek fel és regisztráltak menedékkérőket” – mondta Thomas de Maiziere.

A német menekültügyi helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „elfogadhatatlan és Európára nézve szégyen”, hogy a Németországba érkező menedékkérők több mint 40 százaléka a Balkánról származik. Ezt az arányt „drasztikusan csökkenteni kell”, és ha már sikerült volna, akkor „egészen más hangulat” lenne az országban – mondta a miniszter a FAZ-nak.

Hangsúlyozta: „teljesen érthető”, hogy Németországban az emberek „kritikus kérdéseket” tesznek fel, hiszen azt hallják, hogy válságövezetekből érkező menekültekről van szó, és közben szinte minden második Szerbiából, Koszovóból vagy Albániából jön. Ez a jelenség „értetlenséget” vált ki – mondta Thomas de Maiziere a konzervatív lapnak.

Exit mobile version