„Rijeka lesz az új Hamburg!” Ilyen és ehhez hasonló hangzatos kijelentésekkel érkezett kínai delegáció a horvát fővárosba. Az utóbbi években is stabilan fejlődő kelet-ázsiai gazdasági hatalom képviselőit Zoran Milanović, azaz maga a horvát kormányfő fogadta Zágrábban. A látogatáshoz kapcsolódó hírverés pedig egyértelműen bizonyítja, az eddig szinte kizárólag európai alapokon nyugvó horvát gazdaság most már új utakon halad.
Ha az ambíciózus tervek megvalósulnak, akkor a most Horvátországba látogató kínai társaságok az elkövetkező években mintegy 3-4 milliárd eurónyi befektetéssel járulhatnak hozzá a délszláv állam gazdaságának talpra állításához. A Večernji list tudósítása szerint ennek a koránt sem jelképes összegnek jelentős részét a rijekai kikötő fejlesztésére fordítanák, de nem maradna el az oda vezető közutak, illetve vasútvonalak felújítása sem.
Természetesen a kritikus, egyben a kínai tőkétől óva intő hangok sem maradtak némák, de az egyeztetéseket követő sajtótájékoztatón a horvát miniszterelnök egyértelművé tette, Európa, s így Horvátország sem ódzkodhat többé a kínai befektetők megjelenésétől az öreg kontinensen.
Kétségtelen tény, Zoran Milanović szavait alátámasztják Zágráb gazdasági mutatói, hiszen Horvátország jelenleg koránt sincs abban a helyzetben, hogy válogathatna a potenciális partnerek közül.
Új kormány, új partnerek
Horvátországgal nagyot fordult a világ. A kétezres évek közepén még szárnyaló délszláv gazdaság tulajdonképpen máig sem heverte ki a válság okozta sokkot. Ebben a helyzetben viszont a tavaly decemberben hivatalába lépő új kabinet sem folytathatta elődje – ha úgy tetszik – finnyás gazdaságpolitikáját.
A kínai „arany” csábító ragyogása mellett a megújuló horvát politikai elitet az utóbbi hónapokban már rabul ejtette az izraeli és a sokáig véres rongynak tekintett orosz tőke iránti sóvárgás is. Előbbiért a köztársasági elnök és a külügyminiszter asszony lobbizott Jeruzsálemben – miközben Zágráb hirtelen felindulástól vezérelve készítette elő a második világháború idején elkobzott zsidó vagyon legalább részben történő visszaszolgáltatását – utóbbiért pedig többek között az a Radimir Čačić (miniszterelnök helyettes) utazott Moszkvába, akinek épp akkor a Kaposvári Bíróságon lett volna jelenése egy 2010-ben Magyarországon okozott halálos kimenetelű baleset okán.
Mentségére legyen mondva, az orosz fővárosban a Magyar Honvédség által kiszuperált MiG-29-esek is a terítékre kerültek, melyeket Moszkva szívesen hozna hadra fogható állapotba az ínséges időket élő Horvát Légierő számára.
Zágráb ma már nem válogathat
A horvát gazdaság tőkeigényét az elmúlt húsz esztendőben az öreg kontinens minden gond nélkül ki tudta elégíteni. Olyannyira, hogy 2011 őszéig az 1992-ben (hivatalosan is) függetlenné váló délszláv államba érkező működő tőkének mintegy 90 százalékát az Európai Unió tagországai adták. A Horvát Nemzeti Bank legfrissebb kimutatásait vizsgálva viszont nem meglepő, hogy az új horvát kabinet szétnézett a nagyvilágban.
A Horvátországba is begyűrűző gazdasági válság hatására a 2008-ban még magaslatokat megjáró befektetési összegek 2009-ben már megfeleződtek, az azt követő évben pedig előbbi tizedét is alig haladták meg. 2011-ben ugyan már konszolidálódni látszott a helyzet, azonban a még így is dominánsnak mondható európai tőke már koránt sem ömlött olyan intenzitással a délszláv országba, mint tette azt korábban.
A számokból pedig az is könnyen kiolvasható, az Európai Unió tagországainak befektetésre való hajlandósága, illetve képessége oly mértékben kezdett el visszaesni a délszláv térségben, hogy bár Horvátország ma is egyértelműen Európába tart, de az oda vezető utat már nem Brüsszel, hanem Kína és társai építik.
Mátraházi Tibor