Kitekintő.hu

Gyengélkedik a Telekom

Nem sikerült túl jól a Deutsche Telekom első negyedéves eredménye, elsősorban kelet-európai és amerikai tevékenységei húzták le a számokat, amelyek a tavalyi évhez képest körülbelül 40 százalékos visszaesést produkáltak nettó soron.

A profit 480 millió euró lett, míg a piaci várakozások körülbelül 550-600 millió euróról szóltak. Mint ismeretes, az USA-ban jelentős volt a DT ügyfélvesztése, de egyes hírek szerint a román és a görög üzletág sem szerepelt túl jól.

Nem véletlen, hogy ebben a negyedévben jelentette be a DT, hogy eladja amerikai érdekeltségét, így a későbbiekben ebből a szegmensből nem várunk további veszteségeket.A cégnek csökkent az árbevétele is, igaz ebben a szemensben a brit üzletág eladása miatt várható is volt a visszaesés; összességében 14, 6 milliárd euró lett. Jó hír ugyanakkor, hogy az idei évre vonatkozó tervét megerősítette a menedzsment, vagyis a cég 19 milliárd eurós EBITDA-t termelhet, míg a nettó cash flow 6, 5 milliárd euró lehet.

Exit mobile version