Kitekintő.hu

Mélypontja közelébe került Joe Biden támogatottsága

Az AP hírügynökség által csütörtökön közölt országos közvéleménykutatás adatai szerint eddigi mélypontja közelébe került Joe Biden amerikai elnök támogatottsága.

Az elnök munkájáról elégedetten nyilatkozók aránya 38 százalék volt, ami jelentős csökkenés a februári 45 és a januári 41 százalékhoz képest.

Biden támogatottsága a megugró infláció – és ezen belül is a rekord szintre dráguló üzemanyagok – nyomán tavaly júliusban érte el eddigi mélypontját 36 százalékkal, az elmúlt hónapokban ugyanakkor – legalábbis az AP hírügynökség és a NORC közvéleménykutató közös felmérése alapján – meghaladta a 40 százalékot.

A friss felmérés alapján az elnök gazdaságpolitikáját a megkérdezettek 31 százaléka, miközben külpolitikáját 39, klímapolitikai intézkedéseit pedig 41 százaléka támogatja.

Az elemzésből kiderül, hogy Biden támogatottsága elsősorban a 45 évnél fiatalabb demokrata szavazók elpártolása miatt romlott, akik körében az elnök intézkedései 66 százalékos támogatottságot élveznek, miközben az idősebb demokraták körében 85 százalékost. Ezen belül az elnök gazdasági intézkedéseit a demokratákhoz tartozó fiatalok 54 százaléka, míg az idősebbek 72 százaléka támogatja.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Exit mobile version