Kitekintő.hu

Szerbia jó eséllyel megússza az újabb súlyos járványhullámot

Beoltották koronavírus ellen a felnőtt lakosság felét péntekre Szerbiában, ami nagy lépésnek számít az országban, ugyanis a kezdeti jelentős érdeklődés után hónapokra megrekedt az oltási kampány.

A szerb kormány számításai szerint már május végén el kellett volna érni az 50 százalékos átoltottságot, ám ez csak csütörtök este történt meg. Ana Brnabic miniszterelnök a közszolgálati televízióban azt mondta, hogy a tömeges immunitás még nagyon messze van, ám az ország nem tervezi újabb oltóanyagok beszerzését, ugyanis jelentős mennyiséget halmozott fel, mindenkinek jut belőle.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma összesített száma Szerbiában péntekre 579-cel 724 097-re emelkedett, ugyanakkor az aktív fertőzöttek száma alacsony, jelenleg 5629 fő.

Aktív koronavírus fertőzöttek számának alakulása Szerbiában. Forrás: WorldometersEurópa nyugati felén viszont a delta vaiáns terjedésével új erőre kapott a járvány, az Egyesült Királyságban már 1,267 millió az aktív fertőzött, Spanyolországban 710 ezer, és Franciaországban is elindult felfelé a járványgörbe, a július elején mért 42-45 ezres számokkal szemben már közel 400 ezer aktív fertőzött van az országban.

Aktív koronavírus-fertőzöttek számának alakulása Franciaországban. Forrás: Worldometers

Forrás: MTI / Worldometers

Exit mobile version