Kitekintő.hu

A német vállalatok bíznak kínai üzleteikben

A német kereskedelmi kamara kínai tagozatának kedden publikált hangulati felmérése alapján tavaly a Kínában tevékenykedő német vállalatoknak több mint a fele a koronavírus-válság ellenére is növelni tudta forgalmát, ezért nagy várakozásokkal tekintenek az idei év elé.

A koronavírus-válság idején számos német vállalat számára jelentett biztos támaszt kínai üzletágának forgalma. A kamara felmérése alapján a Kínában tevékenykedő német vállalatok 39 százaléka tudta növelni a forgalmát, 42 százalékuknak pedig a nyeresége is emelkedett, míg a cégek negyede nagyjából meg tudta őrizni a 2019-es bevételét és eredményét.

A nagy nemzetgazdaságok között csak Kína tudott GDP-növekedést elérni tavaly, és ebből a felmérésben részt vevő KPMG üzleti tanácsadó cég szakértője, Andreas Glunz szerint „az országban tevékenykedő német vállalatok is hasznot húztak”, lévén az EU-ban és az Egyesült Államokban elszenvedett visszaesést jórészt kompenzálni tudták az év második felében Kínában megindult lendületes növekedésnek köszönhetően.

A német kereskedelmi kamara a bürokratikus követelményekben látja a kínai üzlet további bővítésének legnagyobb akadályát: a vámszabályok és -eljárások, a működéshez szükséges engedélyek beszerzése, az új kiberbiztonsági követelmények teljesítése, valamint a szociális kreditrendszer alkalmazása mind megnehezíti a német vállalatok működését.

A német kamara felmérése alapján:

Forrás: MTI

Exit mobile version