Kitekintő.hu

Még utoljára nagyot rúgott Obama az olajcégekbe

Barack Obama amerikai elnök egyik utolsó környezetvédelmi intézkedéseként betiltotta a kőolaj- és földgázlelőhelyek további feltárását a szövetségi fennhatóságú északi sarkvidéki és atlanti-óceáni vizek nagy részén. Hasonlóképp döntött a szomszédos Kanada is – közölte a Fehér Ház.

A helyi idő szerint kedden kiadott tájékoztatás szerint ezentúl nem lehet próbafúrásokat végezni az Alaszka partvidékétől északra elterülő Csukcs- és Beaufort-tenger amerikai oldalán. Az intézkedés a Reuters brit hírügynökség ismertetése szerint az Egyesült Államok atlanti-óceáni vizeinek Új-Angliától Virginiáig (a Chesapeake-öbölig) terjedő szakaszára is vonatkozik, beleértve ebbe az EFE hírügynökség szerint az Atlanti-óceán 21, tenger alatti kanyonját. Ezzel párhuzamosan Kanada is bejelentette, hogy betiltja a kőolaj- és földgázfeltárásokat északi-sarki vizein.

Az amerikai és kanadai intézkedések az egyedülálló és változatos ökoszisztémát, valamint az őslakosok érdekeit védik – olvasható a Fehér Ház közleményében, amely szerint minimálisra kell csökkenteni a próbafúrások okozta olajszennyezés kockázatát a szóban forgó, technikailag nehezen uralható mezőkön. A már meglévő fúrási engedélyeket nem érintik a mostani korlátozások.

Barack Obama lépését az törvény teszi lehetővé, amely feljogosítja az elnököt arra, hogy lezárjon egyes szövetségi vizeket a part menti próbafúrások elől a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében. A soron következő elnöknek nem áll hatalmában a döntést érvényteleníteni, az csak bírósági úton támadható meg. Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek így nem lesz könnyű dolga, hiába helyezte kilátásba az ország hatalmas mennyiségű természeti erőforrásainak kiaknázását az energiafüggőség minimalizálása céljából.

Forrás: MTI

Exit mobile version