Kitekintő.hu

Tusk: A világnak szolidárisnak kell lennie Európával

A világnak szolidárisnak kell lennie Európával, nem szabad hagynia, hogy egyedül birkózzon meg a menekültválsággal – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön a japán Isze-Simában, a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G7 szervezet csúcstalálkozóján tett nyilatkozatában.

Tusk azt mondta, az európai országoknak segítségre van szükségük, hogy megbirkózzanak a közel-keleti válságövezetekből és Afrikából érkező emberáradattal.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a második világháború óta most a legnagyobb a menekültek és menedékkérők száma.

Azoknak, akik bírálják Európát, inkább el kell gondolkodniuk, hogyan tudnának nagyobb segítséget nyújtani neki – tette hozzá.

Az Európai Tanács elnöke felszólította a világ legfejlettebb országait: bátorítsák a nemzetközi pénzügyi szervezeteket és más donorokat, hogy növeljék meg hozzájárulásaikat a menekültkérdés rendezéséhez.

Szólt arról is, hogy az Európai Unió az Európai Beruházási Bankon (EIB) keresztül, illetve egy speciális pénzügyi alap révén anyagi forrásokkal segíti Szíriát, Afrikát és Törökországot, ami mintaként szolgálhat mindenki számára.

Tavaly 1,3 millió ember – főleg a fegyveres konfliktustól sújtott Szíriából és Irakból – kért menedéket az Európai Unióban, jelentős részük Németországban. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint idén már 190 ezer menekült jutott el a tengeren Olaszországba, Görögországba, Ciprusra és Spanyolországba. Több mint ezerháromszázan út közben vesztették életüket.

Exit mobile version