Horvátországban senkit nem ért váratlanul a hír; január elsején letartóztatták azt a Josip Perkovićot, akit azzal vádolnak a német hatóságok, hogy a kommunista Jugoszlávia egyik magas beosztású titkosszolgálati vezetőjeként tevékenyen részt vett annak az akciónak a megszervezésében, amely során még 1983-ban Münchentől nem messze brutális módszerekkel kivégeztek egy horvát emigránst, Stjepan Ðurekovićot. Az őrizetbe vételig vezető út kacifántosabb volt, mint az ilyenkor lenni szokott. Akadt itt törvénymódosítás, országon, sőt kormánykoalíción belüli perpatvar, nemzetközi botrány elmaradt látogatással, szankciós fenyegetéssel, de az eredmény önmagáért beszél: Josip Perković végül mégis őrizetbe került, két egész napra.
2014. január 1-jén bekövetkezett az, amire a német hatóságok hosszú évekig vártak; Horvátországban letartóztatták azt a Josip Perkovićot, akit Berlin egyértelműen felelősnek tart egy 1983-ban elkövetett politikai gyilkosság megszervezéséért. Az eset azonban továbbra sem ígérkezik könnyű falatnak. A jogértelmezési viták mellett fontos tényező lehet az a politika, amely már így is jócskán belefolyt az ügy részleteibe. Perković további sorsa egyelőre bizonytalan.
Egy volt titokszolga, akiért Zágráb a végsőkig is elment volna
Josip Perković újév napján történő letartóztatása gyakorlatilag senkit sem ért váratlanul Horvátországban, hiszen Zágráb a Brüsszellel folytatott hosszú csatározásokat követően ez év január elsejei hatállyal már tavaly jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amellyel az úgynevezett európai elfogatóparancs abban az esetben is kiadhatóvá válik a délszláv államban, ha az érintett bűncselekmény elkövetése még 2002. augusztus 7. előtt történt.
A horvát köznyelvben nem véletlenül „Lex Perković” néven emlegetett jogszabály így is sok vihart kavart mind a délszláv országban, mind pedig Zágráb új „otthonában”, az Európai Unióban. Az azóta módosított rendelkezést ugyanis Horvátország uniós csatlakozását mindössze három nappal megelőzve szavazta meg a horvát országgyűlés, az ellenzék szerint épp így lehetővé téve példának okáért Josip Perković megmenekülését.
A helyzet azonban idővel tarthatatlanná vált, hiszen amellett, hogy a kormánykoalíción belül sem volt teljes az összhang, Brüsszel szankciók bevezetését is kilátásba helyezte a csatlakozási szerződésnek egyértelműen ellentmondó jogszabály miatt. Mindemellett a nemzetközi hangulatot figyelembe véve az is jelzésértékű gesztus volt, amikor az egyéb elfoglaltságaira hivatkozó Angela Merkel is – vélhetően a fentiekre visszavezethető okoknál fogva – lemondott arról a kegyről, hogy 2013. július 1-jén Zágrábban együtt ünnepeljen az Európai Unió 28. tagállamának aktuális vezetőivel.
Perković kiadatására nincs garancia
Zágráb végül az uniós szankciók kilátásba helyezésének terhe alatt beadta derekát, s megszűntette a többek között Perkovićot is védő időbeli korlátozásokat, ám a volt titkosszolgálati vezető Németországnak történő kiadatása még koránt sem biztos. Kulcskérdés lehet ugyanis az, hogy a Josip Perković nyakába varrt vádak egy olyan bűncselekmény kapcsán születtek, amely a horvát jog szerint már évekkel ezelőtt elévült. Ráadásul a délszláv államban az onnan érkező beszámolók szerint már két alkalommal is kivizsgálták a Đureković-gyilkosság körülményeit, s Perkovićot azzal egyszer sem hozták összefüggésbe. Mindezen felül, utóbbi jogi védője elképzelhetetlennek nevezte azt is, hogy ügyfele tisztességes eljárásban részesülne Németországban. Arról nem is beszélve, hogy Perkovićék szerint az egész német eljárás egy szintén volt jugoszláv titkosszolgálati tiszt hamis vallomásán alapszik.
Egy biztos, a jogi procedúra szerint Perković kiadatásáról a Zágráb Megyei Bíróság hivatott dönteni, ez utóbbi megfellebbezésének esetén pedig a horvát Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki a végső szót. Ugyanakkor a délszláv lapok által megkérdezett nemzetközi jogi szakértők azt sem tartották kizártnak, hogy az eset végül mégis Luxemburgban, az Európai Unió Bíróságának asztalán köt majd ki.
Amiért nehéz szívvel adnák
Habár Josip Perković, illetve a nevét viselő „Lex Perković” kapcsán többen tudni vélik; Horvátország azért próbálta meg a 2002-es időkorlát jogszabályokba történő beékelését, hogy azzal a kilencvenes évek elején vívott honvédő háború veteránjait védjék meg a határokon kívülről érkező megkeresésekkel szemben, a legvalószínűbbnek mégis inkább az a forgatókönyv tűnik, mely szerint magát az egykori titokszolgát akarták elrejteni a kíváncsi szemek és fülek elől.
Perković – aki máig tagadja, hogy köze lett volna a Đureković-gyilkossághoz – 1970-ben lett tagja az SDS-nek (Služba državne sigurnosti), azaz az állambiztonsági szolgálatnak, ahol 1979-től az ő osztálya követte figyelemmel az úgynevezett ellenséges kivándorlásokat. Pályája meredeken ívelt felfelé, hiszen 1990-ben már az SDS helyettes titkára, ráadásul ebbéli kinevezését később már az átalakulóban lévő horvát kormányzat is megerősítette.
1991-ben a már a függetlenségéért harcoló Horvátország védelmi miniszterének tanácsadója lett, s háborús erőfeszítésein kívül – részt vett az illegális fegyverimportok megszervezésében – gyakorlatilag lefektette a tuđmani Horvátország titkosszolgálatainak alapjait. Perkovićot 1995-ben nyugdíjazták, azonban vélhetően máig élő kapcsolatrendszeréről sokat elárul, hogy ezt követően is megfordult a horvát titkosszolgálatok számára kiképzéseket biztosító akadémián. Arról nem is beszélve, hogy fia ma is a horvát elnöki hivatal biztonságáért felel.
A minden bizonnyal széleskörű kapcsolatrendszerét nem is számítva Horvátország számára vélhetően Perković „szája” az, ami igazán sok kellemetlenséget tartogathat, s ez nagy valószínűséggel éppúgy igaz a szocialista és a tuđmani múlt prominens képviselőire, vagy akár a ma is politizáló generációk sorára. Perković ráadásul egy a Večernji list számára adott interjúban világossá is tette; az eddig őt ért támadások után itt az ideje, hogy elmondja az igazságot, s számára már csak az lehet kérdés, hol tegye mindezt: Németországban, egy zágrábi bíróság pulpitusánál állva, vagy a horvát Sabor valamely bizottsága előtt. Titkossága folytán aligha kétséges, vezető körökben utóbbinak örülnének a legtöbben.
Mátraházi Tibor