Csak három dél-európai „ válságországban” volt alacsonyabb a foglalkoztatás szintje Magyarországnál 2012-ben –derül ki az Eurostat friss statisztikai jelentéséből. Hazánkban a munkaképes korúak 57,2 százalékának volt csak állása, miközben az észak-európai országokban, de Ausztriában is 70 százalék feletti adatokat mértek.
Egyelőre nem sikerült látványosan javítani a magyar gazdaság egyik rákfenéjén, az alacsony foglalkoztatási szinten. Az Eurostat által pénteken közzétett, 2012-es helyzetet tükröző statisztika szerint csak három olyan déli uniós tagállamban volt alacsonyabb a foglalkoztatási ráta Magyarországnál, amelyek komoly gazdasági problémákkal küzdenek.
A foglalkoztatás szintje nálunk 57,2 százalék volt, ami hátulról a negyedik helyhez volt elegendő a 27 tagú Európai Unióban. A munkaképes korúak közül ennél kisebb arányban csak Olaszországban (56,8%), Spanyolországban(55,4%) és Görögországban (51,3%) dolgoztak tavaly.
Az EU egészében 75,1 százalékkal Hollandiában volt a legmagasabb a foglalkoztatottság, de még ez is elmaradt a 80 százalék közelébe került Izlandtól, Svájctól és Norvégiától. A hollandokat a svédek, a németek, a dánok és az osztrákok követték, de még nyugati szomszédunknál is 72,5 százalékos foglalkoztatási rátát mértek. Az uniós átlag 64,2 százalékon volt 2012-ben.
Az összes foglalkoztatott kétharmadának 2012-ben a szolgáltatási szektor adott munkát. A teljes létszám majdnem 40 százaléka a piacorientált szolgáltatásokban – kereskedelem, közlekedés, szállodaipar, élelmiszer-, pénzügyi és ingatlanszektor – dolgozott, míg valamivel több, mint 30 százalék a közigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben, a szórakoztató és üdülőszektorban kereste a kenyerét.
Az összes foglalkoztatott majdnem egynegyedének adott munkát az ipar és az építőipar, miközben a mezőgazdaságban a foglalkoztatottak 5 százaléka dolgozott.
Az egyes tagállamok között azonban jelentősek az eltérések. Romániában például a foglalkoztatottak 29 százaléka az agrárszektorban volt aktív, aminek Németországban, Belgiumban és Nagy-Britanniában mindössze 2 százalék volt a részaránya a teljes foglalkoztatottak létszámához képest. Az ipar Csehországban és Szlovákiában vette ki részét leginkább a foglalkoztatásból 38,1 és 37,5 százalékkal.
Magyarországon a gyáripar és az építőipar részesedése 29,8 százalék volt az össz-foglalkoztatáson belül. A piacorientált szolgáltatási szektor adott munkát a foglalkoztatottak 37,9 százalékának, a nem piaci szolgáltatási szektor pedig 27,1 százalékuknak. A mezőgazdaságból ugyanakkor csak 5,2 százalék élt, ami nagyon közel áll az uniós átlaghoz.