Site icon Kitekintő.hu

Székelyzászló-háború kosárlabdameccsen is

Kivezették Gyulafehérváron azt a sepsiszentgyörgyi nézőt, aki a női kosárlabda-Román Kupa Final Fourjának hétfői elődöntőjében egy székely zászlót tartott a magasba a lelátón a Sepsi SIC és a házigazda CSU mérkőzésén.

A húsvét ellenére számos szurkoló kísérte el a sepsiszentgyörgyi csapatot a négyes döntő küzdelmeire. A 83:63 arányú hazai győzelemmel zárult találkozó utolsó perceiben a szervezők a csendőrök segítségével kivezették Korodi Istvánt, aki székely zászlóval biztatta a sepsiszentgyörgyi lányokat – írja a Krónika. Korodi a sajtónak elmondta, már a terembe lépéskor figyelmeztették őket, hogy ne vegyék elő a székely zászlót, de benn – a gyulafehérvári játékosok országaira utaló – román, amerikai és izraeli lobogókat lengettek zászlórúdon, így az utolsó percekben elővette a székely zászlót, ami nem is volt rúdon, csak kézben tartotta. „Úgy ugrottak rám, mint egy terroristára” – mondta Korodi, aki szerint nem indokolták meg, hogy miért vezették ki, ám kinn barátságos hangnemben beszéltek vele.

Rusz István, a Sepsi SIC klub kosárlabda-szakosztályának a vezetője a sajtónak elmondta, zavaró volt az eljárás, a szervezők a sepsiszentgyörgyi csapatot és a szurkolókat ellenségként kezelték.

Az RMDSZ feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. ,,A Román Kosárlabda-szövetség Alapszabályának 2. cikkelye kimondja, hogy a szövetség elutasítja a bárminemű diszkriminációt – ezt a szervezők figyelmen kívül hagyták, valamint cselekedetükkel megsértették a szabad véleménynyilvánítás és a szólásszabadság alkotmányos jogát, ugyanakkor nyíltan cenzúrázták és diszkriminálták a székely csapat támogatóit azáltal, hogy a meccsen jelenlévő többi zászló közül a székely lobogót tiltották ki” – áll a Kovács Péter főtitkár által aláírt közleményben.

A másik elődöntőben egyébként a címvédő CSM Târgovişte 85:74-re verte az Aradi ICIM-et, az Arad–Sepsi kisdöntő és a Gyulafehérvár–Târgovişte finálé lapzárta után ért véget. A sepsiszentgyörgyi lányok a hétvégén éppen a Gyulafehérvárt fogadják a bajnoki rájátszás első mérkőzésén – a Krónika értesülése szerint a házigazdák egy óriási székely zászlóval fogadják majd ellenfelüket.

Exit mobile version