Kitekintő.hu

Szakad a forint

A hét eleje meglehetősen szomorúan kezdődött a hazai fizetőeszköz számára. A pénteki 300-as szintekről 303 fölé emelkedett hétfő reggel az EUR/HUF kurzusa, így a következő komolyabb szint 306 körül jöhet, hogy megállítsa a hirtelen gyengülést.

A pénteki jegybanki akció, melynek keretében a két korábban kinevezett MNB alelnök, Király Júlia és Karvalits Ferenc jogköre drasztikusan csökken, elbizonytalanította a szereplőket. Ez ugyanis jelentheti azt, hogy már márciusban nem-konvencionális eszközök bevezetésére készülhet az MNB új vezetése, hiszen a két alelnök mandátuma amúgy is március végén, illetve július elején lejár. Nem segít a helyzeten a hétfői alaptörvény módosítás sem, melyben az Alkotmánybíróságot igyekszik megkerülni a Parlament.

Hol lehet a forintgyengülés vége? Technikai alapon a 306-os szint állhat először a forintgyengülés előtt, de nem kizárt – ha a nemzetközi hangulat is kedvezőtlenebbül alakul – hogy a 310-15-ös szinteket is meglátogassa az EUR/HUF kurzusa az elkövetkezőkben. Utána azonban stabilizálódhat a helyzet, év végére inkább 290 körüli forintárfolyamot várunk, hiszen a kormánynak szerintünk nem érdeke, hogy tartósan gyengüljön a hazai fizetőeszköz. Ennek ugyan van gazdaságélénkítő hatása, de az csak középtávon jelentkezik, míg a jelentős negatív hatások már azonnal érzékelhetők lesznek.

Nőhet ugyanis a devizahitelek miatti aggodalom, az infláció kisebb mértékben csökkenhet és a GDP arányos államadósság is megugorhat. Ezek pedig a választásokhoz közeledve egyre égetőbb témák lesznek, így a kabinet valószínűleg verbálisan igyekszik majd erősíteni a forintot (Varga Mihály, új nemzetgazdasági miniszter hétfő délután tart beszédet). Ha minden kötél szakad, akkor az MNB nyíltpiaci műveletekkel is beavatkozhat, azonban ezzel az eszközzel csínján kell bánni, hiszen a devizatartalék összege véges.

Exit mobile version