Február 8-án megállapodtak az Európai Unió tagállamai az Európai Tanács keretein belül a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó költségvetési keretről. Dr. Szemlér Tamást, a téma hazai és nemzetközi szakértőjét, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának dékánját kérdeztük a megállapodás főbb pontjairól, annak pozitívumairól és negatív oldaláról, valamint a közös költségvetés Magyarországra gyakorolt hatásairól.
A megállapodás közel két év hosszas tárgyalásai után született meg. Ön hogyan értékelné a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó közös költségvetési keretet?
Önmagában az, hogy megszületett a megállapodás mindenképpen sikerként könyvelhető el, de nem mondható pozitív üzenetnek az, hogy az abszolút számokat tekintve először fogadtak el a tagállamok kisebb költségvetési keretet és mindezt annak ellenére, hogy az Európai Unió július elsején egy újabb tagállammal, Horvátországgal bővül. Nyilván vannak olyan tagállamok, amelyek számára ez jó és vannak olyanok is, amelyek számára inkább fájdalmas, különösen hogy az Európai Unión belül jelentős fejlettségbeli különbségek vannak.
Az Európai Bizottság 2011-ben az Európa 2020 stratégia költségvetéseként hozta nyilvánosságra a hét évre szóló költségvetési keretről kialakított álláspontját. Az elfogadott megállapodás alapján elősegíti-e majd a poszt-lisszaboni stratégia célkitűzéseinek megvalósulását?
A tagállamok e dokumentum alapján kezdték meg a költségvetésről szóló tárgyalásokat, tehát elviekben egy olyan költségvetés létrehozására törekedtek, amely az egész stratégiát összefogja. Ez mindenképpen pozitív célkitűzés, a kérdés azonban az, hogy mi valósul majd meg ebből. Kétségtelen, hogy a versenyképességre szánt források komolyan, körülbelül 37 százalékkal nőttek, de az egész költségvetésnek továbbra is csak nyolcad részét adják, ami az egészhez viszonyítva meglehetősen alacsony. Az még a jövő kérdése, hogy ez mennyire járul hozzá az Európa 2020 stratégia összetett céljaihoz. Én azt gondolom, hogy továbbra is nagy hangsúly helyeződik arra, hogy a tagállamok a nemzeti költségvetésen belül mekkora forrást tudnak erre elkülöníteni. Eddig az volt a jellemző, hogy az ilyen célú közösségi források a „régi”, fejlettebb tagállamok számára voltak elérhetőek, de ezúttal jó lenne, ha nem az lenne a cél, hogy a pénz visszajusson a nettó befizetőkhöz.
A megállapodás elfogadása óta megjelentek sajtóközlemények arról, hogy Magyarország nagyobb forrásokhoz jut hozzá, de arról is, hogy ez egyáltalán nem így van. Mit gondol, mit hoz hazánk számára az új költségvetési keret?
Magyarország a következő hét évben kevesebb felzárkóztatási forrásra számíthat, nehéz megmondani pontosan, hiszen hol változatlan árakon számolunk, hol folyó árakon. Összehasonlítható számokat figyelembe véve, a fejlesztési támogatások tekintetében körülbelül nyolc-tíz százalékos csökkenést könyvelhetünk el. Ehhez hozzájárul a támogatási plafon, amely alacsonyabb lesz a következő időszakban, viszont elmondhatjuk, hogy a magyar delegáció a novemberi állapothoz képest kedvezőbb feltételeket tudott elérni. Ezzel szemben azonban az agrártámogatások növekedni fognak, hiszen a 2004-es csatlakozás után Magyarország fokozatosan vezette be a közvetlen támogatásokat és csak idén éri el a támogatás a 100 százalékot. Az EU egészét tekintve az agrártámogatások jelentősen csökkennek a jelenlegi időszakhoz képest, országunk azonban végig a 100 százalékosan támogatott tagállamok között lesz, ennek köszönhetően a lehívható források kiegyenlíthetik a kohéziós politikában elszenvedett veszteségeket.
Az Európai Unió az elmúlt időszakban több fontos döntést is hozott, egyrészt a válság kezelésére, másrészt egy jövőbeli, hasonló méretű visszaesés elkerülése végett. Mit gondol, összhangban állnak ezek az intézkedések az elfogadott költségvetéssel?
Amikor a Bizottság közzé tette első javaslatát az „Európa 2020 költségvetése” néven, akkor azt is megfogalmazta, hogy nem elsősorban több pénzzel, hanem jobb koordinációval, több egyeztetéssel, a jó gyakorlatok átvételével lehetne igazán hatékony az Európai Unió. Ez egyfelől igaz, azonban be kell látnunk, hogy az a pénz, amivel a tagállamok hozzájárulnak a közös költségvetéshez, az nem azt jelenti, hogy pluszban költenek el egy bizonyos összeget. Sokkal inkább azt kell ebben látni, hogy bizonyos feladatokról úgy döntenek a tagállamok, hogy ezeket érdemes közösségi szinten finanszírozni. Ilyen szempontból sem jelent jót az Európai Unió költségvetésének csökkenése.
A költségvetési keret hét évre előre meghatározza a kiadások felső határát. Nem rugalmatlan ez a rendszer ahhoz, hogy a 21. század kihívásaira az Európai Unió választ tudjon adni?
A középtávú költségvetési kerettervet még Jacques Delors első elnöksége alatt vezette be az Európai Bizottság, pontosan azért, hogy ne évente kelljen ilyen méretű kérdésekről döntést hozni. Hiszen ez arról szól, hogy a tagállamok leülnek tárgyalni és közel két éves vitafolyamatnak lehetünk tanúi minden alkalommal. A komoly viták után pedig megállapodnak a költségvetés felső határában, de ugyanúgy jelen van az éves költségvetés is az Európai Unióban, amely képes – a határokon belül – valamennyi rugalmasságot biztosítani.
A hosszú tárgyalási folyamat is egyfajta bizonyítéka annak, hogy ezek a tárgyalások igen fontosak és minden tagállam igyekszik a saját malmára hajtani a vizet. Milyen pozitívumokat hozott a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó költségvetés, és főképpen kinek?
A nettó befizetők számára mindenképpen öröm, hogy csökken a költségvetés, és ezáltal javul nettó befizetői pozíciójuk. A nettó haszonélvezők pedig annak örülnek, hogy jobb helyzetbe kerültek a novemberi tárgyalásokhoz képest. A magyar tárgyalást sok helyen sikernek nevezik és valóban sok olyan részkérdés volt, amely kevésbé tűnik fontosnak, de ezeknek köszönhetően értünk el jobb pozíciót, mint várható volt. Ezek a tárgyalások egyben politikai alkukat is jelentenek. Mindenki tudja, hogy a csúcstalálkozó után haza kell menni és „el kell adni” az elért eredményt, ezért általában nagy gondot fordítanak arra, hogy biztosan mindenki fel tudjon valamit mutatni. Véleményem szerint azonban szomorú, hogy nem született olyan megállapodás, amely azt mutatná, hogy a közös politikák szükségességén, újragondolásán nyugvó alapokra helyeződött volna a hangsúly a tárgyalásokon.