Kitekintő.hu

Kiegyensúlyozni készül portfólióját a kínai vagyonkezelő

Kiegyensúlyozni igyekszik portfólióját idén a kínai állami vagyonkezelő alap (CIC), miután „túlvásárolta” magát tavaly amerikai és feltörekvő országbeli eszközökkel – mondta a szervezet elnöke hétfőn.

Lou Csi-vejt a sanghaji értékpapír-piaci szaklap idézi. A vagyonkezelő első embere a Hongkongban hétfőn kezdődött éves Ázsiai Pénzügyi Fórumon nyilatkozott a 2013-as tervekről.

A CIC Európára kisebb hangsúlyt fektetet, az amerikai gazdasági helyzet miatt pedig az Egyesült Államok kormányzati kötvényei kevésbé vonzóak – jegyezte meg Lou. A vagyonkezelő idén több részvényt vásárolna, s az előző éveknél többet kíván termelő- és ingatlan iparágakba, valamint infrastuktúrába fektetni. Ezt támasztják alá azok a múlt heti sajtóértesülések, miszerint a CIC 4-10 százalékos részesedést szerezne a német Daimler AG-ban, valamint egy 800 millió fontos londoni irodakomplexumra és egy ausztrál tejipari vállalatra is feni a fogát.

Lou elmondta: az idén a világgazdaság lassú és törékeny talpraállására számít, és nem valószínűsíti egyetlen régió kiemelkedő teljesítményét sem. Az elnök szerint a következő években Kína lesz a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága, az ország pedig többet fog befektetni a szomszédos országokban.

Az állami vagyonalapot 2007-ben hozta létre a kínai pénzügyminisztérium az ország devizatartalékaiból nyerhető hozamok fellendítésére. A legutóbbi hivatalos adatok szerint 2011 végén az alap 482 milliárd dolláros eszközállományt kezelt. A vagyonalap 2011 során 4,3 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni külföldi befektetései után, s bár a 2012-re vonatkozó adatokat majd várhatóan csak júliusban közlik, a szervezet alelnöke decemberben úgy fogalmazott: pozitív eredményeket várnak.

Exit mobile version