A vasárnapi katalán választások után maradt a bizonytalanság a jelenlegi spanyolországi tartomány függetlenségét illetően. Az előrehozott választásokat és a 2014-es népszavazást kezdeményező Convergčncia i Unio kormányzó párt ugyanis nem kapta meg a kellő felhatalamzást, hogy egyedül kormányozzon. A függetlenség ügye mentén kétfelé szakadó katalán pártrendszer logikája szerint a baloldali republikánusokkal kötnek majd koalíciót. Az ABC jobboldali spanyol napilap publicistája, Manuel Marín szerint azonban nem biztos, hogy ezt a megerősödött köztársaságpárti baloldal is akarja.
A november 25-i katalán tartományi választáson rekordszámú szavazó jelent meg, mintegy nyolc százalékkal többen adták le voksukat mint 2010-ben. Természetesen most a tét is nagyobb, mint a két éve szinte unalomba fulladó kampány és szavazás során. Szeptember óta ugyanis a függetlenség kérdése tartja lázban a katalánokat, mióta Artur Mas katalán elnök felvetettte egy népszavazás lehetőségét 2014-re. A dátum szimbolikus jelentőséggel bír: 1714 szpetember 11-én ért véget Barcelona ostroma, melyben Fülöp Bourbon uralkodó győzedelmeskedett. A később francia mintára kiépülő Bourbon abszolutizmus központosító törekvései a katalán függetlenségi törekvések letörésével és visszaszorításával járt. Két év múlva tehát Katalónia visszaszerezhetné háromszáz éve elvesztett függetlenségét. Ez azonban elsősorban azon a politikai konstelláción múlik, mely a vasárnapi választások után alakul ki.
A politikai pártok és a függetlenség ügye
La Voluntat d’un Poble- egy nép akarata. Ezzel a jelszóval kampányolt Artur Mas jelenlegi tartományi elnök kereszténydemokrata pártszövetsége. Választási eredményük, a várakozások ellenére, kudarcként értékelhető. A Convergčncia i Unio a szavazatok 30 százalékával 50 helyet szerezett a 135 fős katalán parlamentben. Ez nem, hogy elmarad a párt által várt abszolut többségtől, de tizenkét képviselői hellyel kevesebb a két évvel ezelőtti eredménynél.
A tegnapi választás egyértelmű győztese a baloldali, republikánus Esquerra Republicana. Az Esquerra félmillió szavazattal 21 fővel képviselteti magát a katalán törvényhozásban, ezzel több mint a duplájával növelte parlamenti. A republikánusok is a referendumot szorgalmazzák a függetlenség ügyében, hosszútávú célként pedig a katalán területek (Paďsos Catalans) egyesítését. Utóbbi a jelenlegi katalán önkormányzaton kívül magában foglalná Valencia tartomány tengerparti területeit, a Baleár-szigeteket, Aragónia keleti határsávját, Andorrát és „francia Katalóniát”, azaz Pyrénées-Orientales francia megyét. A köztársaságpárt ezen kívül azzal hódított el szavazatokat, hogy gazdaságpolitikai programjában, szemben a kormányzó CiU-val, baloldali fordulatot sürget. A CiU által elfogadott együttműködés, amennyiben létrejön a függetlenségi referendum megtartásában találhat közös érdekre, a gazdaság- és szociálpolitika területén azonban egymásnak ellentmondó törekvések találhatók.
A választások másik vesztese a katalán szocialisták (Partit dels Socialistes de Catalunya), akik nyolc képviselővel lesznek kevesebben, ráadásul Barcelonában a második helyről a negyedik helyre szorultak az elmúlt két év alatt. A spanyol PSOE katalán testvérpártja egyre kevésbé vonzó a katalán választók számára, ami az által propagált föderalista megoldás népszerűtlenségét is jelenti. Az Esquerranál mérsékeltebb győzelmet könyvelhetett el azonban a Katalóniában rendszerint gyengén szereplő Néppárt (PP). A PP ellenzi Katalónia függetlenségét, egyúttal elveti a föderális átalakításokra irányuló kísérletet is, és a jelenelegi autonóm önkormányzati rendszer megőrzésére törekszik. A párt támogatói nagyrészt azok a déli származású spanyolok, akik felmenői az ötvenes-hatvanas években vándoroltak Katalóniába. Bár a PP csak egy fővel tudta növelni képviselői számát, Barcelonában már a második helyen végzett. Ez annak fényében is jelentős teljesítmény, hogy Mariano Rajoy miniszterelnök pártjának elfogadottsága a gazdasági válság és a munkanélküliség hatására folyamatosan csökken.
Útban a függetlenség felé?
A legutóbbi katalán függetlenségi törekvések a 2006-ban elfogadott, de később az akkor ellenzéki PP által az Alkotmánybírósághoz utalt új katalán statútum vitáival kezdődött. A katalán alaptörvény nem csak nagyobb önállóságot adott volna a tartományi kormányzatnak fiskális és törvénykezési ügyekben, de nemzetként definiálta a katalánokat. A statútum négy évvel később elbukott, mivel az Alkotmánybíróság, többek között az említett pontok miatt, alkotmányellenesnek ítélte. Közben egy népszavazási mozgalom vette kezdetét, mely 2009 szeptemberében indult Arenys de Munt városkájából. Másfél éven belül több mint 800 helyhatóság, köztük Barcelona város, tartott szavazást a katalán függetlenségről. Bár az igenek aránya elérte a 95 százalékot, választásra jogosultak mindössze 27 százaléka szavazott.
A katalán függetlenség ügyének végül az idei szeptember 11-i nemzeti ünnep adta meg a politikai nyomatékot, melyen a városi rendőrség adatai szerint egy millió függetlenségpárti katalán vett részt. Az ekkor induló „Catalunya, nou estat d’Europa” (Katalónia, Európa új állama) mozgalom mögé felsorakoztak a katalán pártok, politikusok, neves katalán személyiségek, mint Pep Guardiola az FC Barcelona futballcsapatának korábbi mestere.
Katalónia polgárai megosztottak a függetlenség ügyében. A La Razón, jobboldali spanyol napilap szeptember végi felmérése szerint a megkérdezettek 59 százaléka nem helyesli a referendum megtertását a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben. Az El País baloldali napilap ugyanakkor 43 százalékra teszi a függetlenségre szavazók arányát, 41 százalékra pedig az elutasítókét. Ennél egyértelműbb képet mutatnak a katalán napilapok számára készült ősz eleji felmérések. A La Vanguardia jobboldali lap 55 százalékra hozta a függetlenség mellett voksolókat, míg a baloldali El Periódico 71,3 százalékra tette azok arányát, akik Európa legfiatalabb államában szeretnének élni.
Európa új állama?
Kérdéses, hogy Európa is szeretné-e ezt. Az elmúlt hónapokban ugyanis kevesen álltak a független Katalónia ügye és azonnali uniós felvétele mellé az Európai Unió vezetői közül. Az eset precedensként szolgálhatna más szecessziós törekvések, így a skótok, flandriaiak, dél-tiroliak számára, nem beszélve Baszkföldről. A regionalizmust eddig általános startégiaként hírdető európai vezetőknek így előbb-utóbb színt kell vallania.
November 7-én Artur Mas katalán elnök ésszerűtlennek nevezte az Unió esetleges tétovázását Katalónia felvételével kapcsolatban. Katalónia Európa négy motorjának egyike, az Unió hetedik leggazdagabb állama lenne az egy főre jutó GDP alapján. Ráadásul geopolitikai helyzete alapvetően nem engedheti meg, hogy kimaradjon az Unióban, bármerre is haladjon az európai föderalizálás ügye. Ennek ellenére jelenleg a kormányzati bevételek nyolc százalékát fizetik be a madridi közös kasszába. Ez a legmagasabb arány az Európai Unióban. A közel 16 és fél milliárd eurós deficittel küszködő katalán kormányzat a befizetési rendszert teszi felelőssé abban, hogy Katalónia folyamatosan eladósodott, a gazdaság stagnál, a hét és félmilliós tartományban pedig már 900 ezerre emelkedett a munkanélküliek száma. A gazdasági válságból való kilábalást így a katalánok Spanyolországon kívűl, de az Európai Unión belül képzelik el.