Kitekintő.hu

Még öt ország vár az uniós helyreállítási pénzekre

Az Európai Bizottság folytatja a tárgyalásokat Magyarországgal és Lengyelországgal a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak felhasználását célzó terveikről – jelentette ki Valdis Dombrovskis, az euróért és szociális párbeszédért felelős uniós biztos Strasbourgban szerdán.

Valdis Dombrovskis az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott beszédében hangsúlyozta, a folytatódó tárgyalások célja a legjobb értékelés mihamarabbi elérése és az, hogy a helyreállítási eszközben rögzített feltételek teljesüljenek. Elmondta: az uniós bizottság ezidáig 22 tagország nemzeti tervét fogadta el. Négy ország, Magyarország, Lengyelország Svédország és Bulgária terveit még értékelik, Hollandia pedig nem nyújtott be nemzeti tervet. A holland kormány jelezte, hogy 2022 tavaszán tervezik véglegesíteni azt – mondta az uniós biztos.

„Kilábalóban vagyunk a válságból, a helyreállítási eszköz pedig segíteni fog ebben, az értékelések jó ütemben haladnak” – fogalmazott Dombrovskis.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos beszédében kiemelte, hogy az eddig elfogadott 22 terv kiegyensúlyozottan tükrözi a helyreállítási alap prioritásait. Elmondta, a nemzeti tervekben szereplő célkitűzések jelentős része a zöld és a digitális átállást szolgálja, segíteni kívánja a fenntartható gazdasági növekedést, a szociális és területi kohéziót, a gazdasági és szociális ellenállóképesség növelését, valamint a következő generációkat támogató intézkedéseket irányoznak elő.

Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy alaposan megvizsgálja a kifizetési kérelmeket, és érdekelt abban, hogy a lehető leggyorsabban lebonyolítsa az ügyeleteket – mondta. Kiemelte továbbá: a tárgyalások és a vizsgálatok átlátható módon történnek, a bizottság arra kéri a tagállamokat, hogy szintén tegyék nyilvánossá az információkat. Célja, hogy látható legyen, az eszköz miként szolgálja a meghatározott célokat – tette hozzá Gentiloni.

  • Kapcsolódó cikkeink:
Exit mobile version