Kitekintő.hu

Katonai puccs zajlik Szudánban

A katonai erők hétfőn őrizetbe vették a szudáni miniszterelnököt és az átmeneti kormány több civil tagját – közölték tisztviselők, miközben az ország fő demokráciapárti csoportja arra szólította fel az embereket, hogy vonuljanak utcára, mert látszólag katonai puccs zajlik az országban.

Egyes hírek szerint a fővárosban, Kartúmban nem működik az internet és áramkimaradásokról számoltak be, a közösségi médiában azonban olyan képek jelentek meg, amelyeken a tiltakozók gumikat égetnek az utcákon.

A hadsereg esetleges hatalomátvétele komoly visszalépést jelentene Szudánnak, amely azóta a demokratikus átmenettel küszködik, hogy a közel harminc éven át kormányzó Omar el-Besír elnököt tömegtüntetések nyomán 2019-ben megbuktatták.

A hétfői letartóztatások csak a jéghegy csúcsa, a szudáni polgári és katonai vezetők között ugyanis hónapok óta nő a feszültség. A szeptemberi sikertelen puccskísérlet tovább mélyítette az ellentéteket, és a katonai kormányt akaró, konzervatívabb iszlamistákat szembeállította azokkal, akik a demokratikus átmenetet pártolják. Az elmúlt napokban mindkét tábor az utcára vonult tüntetéseken.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: Euronews / Instagram

Exit mobile version