Site icon Kitekintő.hu

Trump pereskedése nem befolyásolja az elnökválasztás kimenetelét

Jogi szakértők szerint annak, hogy Donald Trump és kampánycsapata három tagállamban is perkeresetet nyújtott be az elnökválasztás kapcsán, kevés esélye van megváltoztatni a végeredményt.

Az elnök és a Republikánus Párt eddig már három tagállamban nyújtott be perkeresetet. A Philadelphia megyei választási bizottságot külön is beperelték, mert nem tette lehetővé, hogy a szavazatszámlálásnál jelen lehessenek republikánus megfigyelők. Michiganben és Georgiában a bírák szinte azonnal visszautasították a perkeresetek befogadását, Pennsylvaniában azonban Trump jogászcsapata győzelmet aratott, mert az érintett választási bizottságoknál lehetővé tették, hogy a Republikánus Párt munkatársai megfigyelőként jelen lehessenek a voksok megszámlálásánál. Ahogy pedig egyre inkább úgy tűnik, Joe Biden kerül ki győztesként a versenyből, az elnök Nevadában is belengette, hogy perre viszi az ügyet.

Szakértők szerint a pereskedés csak arra szolgál, hogy elhúzódjon a szavazatszámlálás, ezáltal pedig az amerikai média később nyilvánítsa győztessé Joe Bident. Mindez azonban súlyos politikai következményekkel járna Trump számára.

„A jelenlegi jogi manőverezés csak a Trump-kampány azon célját szolgálja, hogy meghosszabbítsa a játékot annak reményében, hogy hátha valahol tényleg komoly szabálytalanságokat találnak. Mindeddig azonban semmiféle bizonyítékot nem találtunk erre vonatkozólag” – magyarázta Robert Yablon jogi professzor.

A teljes cikk angol nyelven olvasható a Reuters oldalán.

Tovább olvasom →

 

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Exit mobile version