Kitekintő.hu

Megszületett a koalíciós szerződés Németországban

Berlin, 2018. március 4. Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alelnöke, a párt vezetésével ideiglenesen megbízott hamburgi polgármester sajtótájékoztatót tart a párt berlini székházában 2018. március 4-én, ahol bejelentette, hogy kétharmados többséggel jóváhagyta az SPD tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerzõdést. (MTI/EPA/Felipe Trueba)

Megszavazta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést – jelentette vasárnap több német lap és hírportál.

A CDU/CSU pártszövetséggel 2013-ban kezdett kormányzás folytatásának ügyét eldöntő szavazáson a 463 723 szavazásra jogosult párttag 78,39 százaléka vett részt, és az érvényesen szavazók 66,02 százaléka voksolt a koalíciós szerződés elfogadására.

Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alelnöke, a párt vezetésével ideiglenesen megbízott hamburgi polgármester sajtótájékoztatót tart a párt berlini székházában 2018. március 4-én, ahol bejelentette, hogy kétharmados többséggel jóváhagyta az SPD tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést. (MTI/EPA/Felipe Trueba)

Ezzel elhárult az utolsó akadály Angela Merkel CDU-elnök negyedik kormányának megalakítása elől.
Az új szövetségi kormány várhatóan március 14-én alakul meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Exit mobile version