- Alig akadt egyértelmű támogatója a török állampolgároknak elvben június végétől kilátásba helyezett európai uniós vízummentességnek az EP szerdai plenáris vitáján.
- Eközben Brüsszelben arra emlékeztetnek, hogy a Parlamentnek szavazati joga van a könnyítés jóváhagyásában.
- A képviselői vélemények kórusban olvasták rá az EU-tanács és a Bizottság „fejére” a szerintük fennálló elvtelen üzletkötést, és – még inkább – a „török zsarolás” előtt való meghajolást.
A soros holland EU-elnökség és az Európai Bizottság a parlamenti vitán alapos érveléssel próbálta meggyőzni a képviselőket arról, hogy egyfelől maguk is csak akkor fogják támogatni a török vízumliberalizációt, ha Ankara minden kritériumot teljesített, másfelől viszont érvelésük szerint a kilátásba helyezett könnyítés távolról sem csak Törökországnak lenne előnyös.
A képviselői vélemények ehhez képest kórusban olvasták rá az EU-tanács és a Bizottság „fejére” a szerintük fennálló elvtelen üzletkötést, és – még inkább – a „török zsarolás” előtt való meghajolást.
Az elnökség részéről Jeanine Hennis-Plasschaert holland védelmi miniszter egyfelől rögtön értésre adta, hogy a kérdésben nincs még megérlelt EU-tanácsi álláspont, lévén a dosszié vizsgálata még folyamatban van. Ennyiből tehát egyelőre nem egy elfogadott EU28-as álláspontot képviselt.
Másfelől viszont igyekezett emlékeztetni arra, hogy a leendő vízummentesség bizonyos szempontból kétirányú utcát nyithat majd meg Törökország és az EU között. „Ne feledjük, hogy évente EU-polgárok milliói utaznak Törökországba” – mutatott rá egyebek mellett a holland miniszter, aki arra is felhívta figyelmet, hogy a vízummentesség azon török polgárjogi aktivisták számára is megkönnyíti majd az EU-ba való bejutást, akik alkalmasint kritikusan viszonyulnak kormányuk politikájához.
Hennis-Plasschaert utalt a bizottsági értékelésre, amely „komoly haladást” regisztrált a kritériumok török teljesítésében, jóllehet, öt esetben még elmaradást is jelzett. Ez utóbbiak esetében azonban legalább két pontnál praktikus okokból indokoltnak látszik időbeli haladékot adni, (ilyen például a biometrikus útlevelek nyilvánvalóan időigényes bevezetése) – tette hozzá. Végül – még mindig a holland miniszter szerint – nem szabad megfeledkezni a rendszeres felülvizsgálatok és a lehetséges felfüggesztések rendszeréről sem.
Az utóbbi kapcsán Dmitrisz Avramopulosz, belügyi biztos fontosnak érezte hangsúlyozni, hogy a felfüggesztési rezsim egyáltalán nem külön Törökország ellen irányul, hanem hasonló lehetőség valamennyi vízummentességet élvező harmadik ország esetében is lesz.
Mindezek az érvek viszonylag érzékelhető egyetértésre elsőre csupán a néppárti frakció nevében megszólaló Marija Gabriel (bolgár képviselő) véleményében találtak, ott is annak hangsúlyozásával, hogy feltétlenül szükséges lesz valamennyi kritérium török teljesítése.
Ez az elem aztán még számos felszólalásban megjelent. A szocialisták és demokraták frakciójának szlovén alelnöke, Tanja Fajon például arra hívta fel a figyelmet, hogy meglehet, már „csak” hét (a Bizottság szerint öt) kritérium török teljesítése hiányzik, de ezek között olyan is van, mint a terrorizmus elleni harccal kapcsolatos török jogalkotás, vagy az adatvédelem. „Semmilyen engedményt nem szabad majd adni” – szögezte le a szlovén képviselő, és véleményét rögtön megerősítette a belga konzervatív Helga Stevens is, aki szintén a – török kormánynak kedvező – „kettős mércétől” óvott.
Különösen kikeltek az EU-török megállapodás vonatkozó része ellen a liberális és a zöld párti képviselők, akik visszatérően „török diktátumra” panaszkodtak. Miként Sophie in’t Veld (liberális, holland) fogalmazott, ő ugyan elvben támogatja a vízumliberalizáció szándékát, de konkrétan az EU-török megállapodás számára inkább visszatetsző. Olyan cserealku áll a dolog mögött, amit nem lehet elfogadni, hiszen „mindenki olvas újságot, nézi a híreket”, tudható, hogy ami a hivatalos papírokban szerepel, „az nem a realitást tükrözi”.
„Erdogan zsarol minket, mert nincs közös menekültügyi politikánk, mert gyengék a tagországok, és cselekvés helyett egyszerűbb számukra egy diktátorral egyezkedni” – vélte a holland képviselő, és példaként utalt a török elnök legutóbbi nyilatkozatára, miszerint Törökország két és félmillió menekültet engedhet Európára, „ha az EP nem a helyes döntést hozza”.
Cecilia Wikström (ugyancsak liberális, svéd) szerint olyan helyzetben, amikor Törökországban „lényegében mindenkit, aki ellenzi a kormány politikáját” üldöznek, egy ilyen vízumliberalizációs megállapodás „erkölcstelen”, és „valami rothadás járja át az egészet”.
Rebecca Harms (zöldek, német) mindehhez még annyit tett hozzá, hogy „tudom, hogy nem tudunk semmit Törökországra kényszeríteni, de az EU-nak sem kötelessége partnerül szegődni az emberi jogok lábbal tiprásához”.
Érdekes módon nem voltak megengedőbbek az EU-val szemben amúgy ellenséges véleményt hangoztató euroszkeptikus képviselők sem. A Szabadság és Közvetlen Demokrácia frakciója részéről felszólaló Fabio Massima Costaldo (olasz) például eleve leszögezte, hogy az egész EU-török megállapodás minden jogi alapot és érvényt nélkülöz.
Marine Le Pen, az Európai Népek és Szabadságok frakciójának vezetője pedig „teljes őrültségnek” minősítette a török vízummentesség ötletét. Szavai szerint „az európai projekt az európai emberek rémálma lett”, amire az EU-török megállapodás a klasszikus példa. „Erdogan azért kap 6 milliárd eurót, hogy vízummentességet és gyorsított csatlakozási tárgyalást élvezhessen” – jegyezte meg gunyorosan a szélsőséges francia Nemzeti Front vezetője.
Aki egyúttal azzal vágott vissza egyik – több morális együttérzést sürgető – képviselőtársának, hogy „mi maguk miatt szenvedünk, maguk miatt kellett eltávolítanunk a nemzeti határokat, és most még ezt a török részről kizsarolt egyezményt is le akarják nyeletni velünk”.
Akadtak aztán tagállami alapról ellenvéleményt megfogalmazó vélemények, mint amilyen Leftarisz Hrisztoforu (néppárt, ciprusi) hozzászólása volt, aki emlékeztetett arra, hogy az EU olyan Törökországgal tárgyal, amely „mindmáig nem ismeri el az egyik tagországot” (Ciprust), mi több, „illegálisan megosztva e tagországot, erőszakkal annak területén állomásozik”. „Elhiszi bárki, hogy Törökország kész lesz bármit is betartani?’” – fakadt ki felszólalásában a ciprusi görög képviselő, akinek szavait utóbb a függetlenek padsorából még egy vélemény támogatta meg, mondván, hogy „intellektuális inzultussal” ér fel azt állítani, hogy Ankara júniusig valóban képes és kész érdemben minden feltételt teljesíteni.
A mindezek mögött rejlő dilemmát érzékeltette az a konzervatív vélemény, miszerint az EU komolyan bajba kerülhet, ha folytatja azt, hogy egyik nap az értékeit akarja hirdetni, a másnap meg a reálpolitika oltárán feladja mindazt, amit hirdetett.
Békülékenyebb hangot igyekezett megütni Anna Maria Corazza Bildt (néppárti, olasz származású svéd), aki a kettős mérce elkerülését egy másik oldalról közelítve ajánlotta képviselőtársai figyelmébe. Emlékeztetett rá, hogy az EU jelenleg 55 országgal kötött vízumliberalizációs megállapodást (köztük például Kolumbiával), de soha egyiktől sem kérték olyan mélységig mindazt számon, amit most a törököktől. „A vízumliberalizáció egyébként sem a kormányokért, hanem az emberekért van” – tette hozzá.
Knut Fleckenstein (szociáldemokrata, német) pedig azt vetette a megállapodás ellen kirohanó görög képviselőtársa szemére, hogy e nélkül „Görögország már régen egy hatalmas menekülttábor lenne, középpontjában az Akropolisszal”.
Az EU-Tanács részéről minderre Jeanine Hennis-Plasschaert azzal próbált válaszolni, hogy – miközben elismerte, hogy „a megállapodás távolról sem tökéletes” -, a dolognak igenis vannak érezhető eredményei. Nincs bevándorlás, nincsenek halálos áldozatok, ellehetetlenülőben van az embercsempészek üzleti modellje, az EU pedig kezdi visszaszerezni az ellenőrzést külső határai felett. Szerinte erről sem szabad megfeledkezni. „Az emberi jogi problémák engem is aggasztanak. De ne feledjük, hogy Törökország jelenleg közel 3 millió menekültnek ad helyet” – tette hozzá.