Kitekintő.hu

Életveszélyesek lesznek a szlovákiai kórházak?

A nővérek szerint a kormány elbagatellizálja azt a tényt, hogy hétfőn egyszerre mintegy 600 nővér távozik tíz kórházból. Szerintük az adott kórházakban igenis veszélyben van a betegek biztonságos gyógykezelése, írja az Új Szó.

Ma még tesznek egy kísérletet a miniszterelnökkel való találkozásra a felmondással tiltakozó egészségügyi nővérek, délelőtt a kormányhivatalhoz sétálnak, bízva abban, hogy Robert Fico fogadja őket. A nővérek szerint ugyanis a helyzet sokkal komolyabb, mint ahogyan azt az egészségügyi minisztérium állítja. „Egész osztályok működése kerül veszélybe az egyes kórházakban” – állítja Iveta Lazorová, a Egészségügyi Nővérek és Szülészasszisztensek Szlovák Kamarájának (SKSaPA) elnöke.  A legnagyobb gondokkal az eperjesi és a zsolnai kórháznak kell szembenéznie, az elsőből több mint 300, a másodikból 179 nővér távozik a minisztérium tájékoztatása szerint. A szaktárca úgy véli, hogy a kórházak menedzsmentje meg tudja oldani a kórházak üzemeltetését február elseje után is. Ezt azzal igazolják, hogy a legtöbb kórházban már sikerült felvenni új nővéreket. A tiltakozók szerint viszont a szakképzett nővéreket még hosszú ideig nem tudja majd pótolni a kórházak menedzsmentje. „Nyugdíjas nővéreket hívnak vissza, vagy más osztályokról helyeznek át nővéreket oda, ahol hiányoznak, de ez nem megoldás” – írja le a minisztérium és a kórházak taktikáját Lazorová. Szerintük a minisztérium több esetben megsérti a törvényeket azzal, hogy nem a megfelelő szakvizsgával rendelkező nővéreket alkalmazza, és ezzel a betegek életét is veszélyezteti.  A távozó nővérek többsége a kamara elnöke szerint először pihenni akar, vagyis bejelentkezik a munkaügyi hivatalokba. „Attól nem kell tartaniuk, hogy nem találnak állást, mert sok munkaközvetítő keresett meg bennünket külföldi, svédországi, svájci, ausztriai, németországi vagy csehországi ajánlatokkal” – mondta Lazorová. Szerinte mindegyik jobb, mint az itthoni kórházak feltételei.

Exit mobile version