A Brit Munkáspárt választási győzelme rövid távon csökkentené, tíz éves viszonylatban viszont növelné annak az esélyét, hogy az Egyesült Királyság hátat fordítson az Európai Uniónak – hangzott el az ország jövője szempontjából kulcsfontosságúnak ígérkező május 7-i parlamenti választás apropójából Brüsszelben tartott kerekasztal-beszélgetésen.
A mostanában legtöbbet idézett londoni agytröszt, az Open Europe igazgatója szerint a Brit Munkáspárt esetleges győzelme a május 7-i nagy-britanniai parlamenti választáson rövid távon csökkentené, hosszabb távon viszont növelné a szigetország kilépésének esélyét az Európai Unióból. Mats Persson egy, a közelgő választás esélyeit és következményeit taglaló brüsszeli rendezvényen azzal magyarázta ezt a meglepőnek tűnő véleményt, hogy választási vereség esetén a brit konzervatívok ellenzékben előreláthatóan sokkal eurószkeptikusabban állnának hozzá a brit EU-tagsághoz, mintha kormányon maradnának.
A kerekasztal vitán résztvevő szakértők szerint a brit konzervatívok és a munkáspárt közötti fej-fej melletti versenyfutás miatt egyszerűen nem lehet megjósolni a végeredményt. Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy bármelyik nagy párt is kerül ki győztesként a küzdelemből, a most már hat párt (köztük a függetlenségpárti UKIP és a skót nacionalisták) által fémjelzett politikai palettán nagyon nehéz lesz stabil és erős többpárti kormánykoalíciót alakítaniuk. Ami biztosnak tűnik, hogy a következő brit miniszterelnököt David Cameronnak vagy Ed Millibandnek hívják majd (utóbbi a Munkáspárt jelöltje).
Az Open Europe igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a brit pártok között az európai politikát illetően konszenzus látszik kibontakozni legalább öt kérdésben, miközben a taktikai hozzáállásban lehetnek köztük eltérések. Ezek közül az első az, hogy egyik párt sem tervezi bevinni az Egyesült Királyságot az eurózónába. Valamennyien egyetértenek abban is, hogy egy ponton referendumot kell tartani az ország uniós tagságáról. Ilyenre utoljára 1975-ben, az EU-ba való brit belépés után került sor. David Cameron jelenlegi miniszterelnök újraválasztása esetén azt ígéri, hogy legkésőbb 2017 végéig az urnákhoz fogja kérni honfitársait, hogy a tagságról szavazzanak.
A harmadik közös elem annak követelése, hogy az egységes valután osztozó országok mélyebb integrációjával párhuzamosan az euróövezeten kívüli uniós tagállamok kézzelfogható garanciákat kapjanak arra, hogy az új helyzetben nem sérülnek az érdekeik. Abban is egyetértés látszik kirajzolódni, hogy a más tagállamokból érkező bevándorlók jóléti-szociális támogatásait megnyirbálják. Végül pedig a pártok többsége osztja azt az álláspontot, hogy a tagállami parlamenteknek meg kell adni a jogot arra, hogy piros lap felmutatásával állítsanak meg előkészületben lévő uniós jogszabályokat, ha azokat nemzeti érdekeikkel ellentétesnek ítélik.
Mats Persson szerint, ha Cameron nyeri a választásokat és kormányfő marad, akkor három fő követelést fogalmaz majd meg, amire pozitív választ vár az EU-tól. Az első a demokratikus elszámoltathatóság javítása, a második az eurózóna és a többi EU-tagállam érdekeinek az összeegyeztetése, a harmadik pedig az EU versenyképességét előmozdító reformok végrehajtása.
Vivien Pertusot, a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének (IFRI) brüsszeli irodavezetője ugyanakkor úgy véli, hogy az uniós tagságról zajló brit vita egyre több tagállamot irritál az euróövezetben és még azon kívül is. Úgy vélte, hogy Cameron politikája még a britek hagyományos szövetségeseinek tekinthető északi országokat is egyre jobban elidegeníti és választás elé állítja. „10-15 év múlva olyan helyzet állhat elő, hogy 27 tagja lesz az euróövezetnek és csak egy ország marad kívül” – jósolta a politikai elemző. Londoni kollégája azonban ezzel szemben úgy látja, hogy a svédek és a dánok körében nemhogy megnőtt volna az étvágy az euró bevezetésére, hanem éppenséggel csökkent.
Pertusot és Stefani Weiss, a Bertelsmann Alapítvány brüsszeli irodavezetője egybehangzóan úgy vélekedett, hogy sem Franciaország, sem pedig Németország nem kívánja minden áron az EU-n belül tartani Nagy-Britanniát. Az előbbi esetében ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy a franciák igazából sohasem az EU optikáján, hanem a kétoldalú kapcsolatokon keresztül tekintettek az Egyesült Királyságra. Angela Merkel számára pedig vörös vonalnak számít az, hogy nincs az az ár, amiért például hajlandó lenne feláldozni a személyek EU-n belüli szabad mozgásának elvét. Berlinben azt a brit hozzáállást sem értik, hogy amennyiben nem kapják meg, amit akarnak, elhagyják az EU fedélzetét.
A politikai elemzők abban is biztosak, hogy bármennyire is szeretné, London nem fogja tudni elérni az újratárgyalás során az EU-szerződés módosítását. Ezt az opciót Párizs és Berlin is elutasítja. Ha Németországban lenne is tábora egy szerződésmódosításnak, az az eurózóna hatásköreit érintené. „Nem értek egyet Cameronnal abban, hogy feltétlenül szükség lenne a szerződés módosítására. A meghirdetett célok nagy részét – talán az euróövezet és a kívülállók közötti kapcsolatok rendezésének kivételével – másodlagos jogszabályokkal is el lehetne érni” – vélekedett az Open Europe igazgatója.
A konzervatívokhoz egyébként elég közel álló agytröszt vezetője ezzel szemben védelmébe vette a kormányfőnek a migráns munkavállalók megszűrésére vonatkozó terveit. Hangsúlyozta, hogy Cameron sem felső korlát megszabását nem akarja a bevándorlók számának, sem pedig egy vészféket. A brit kormány ehelyett 4 éves moratóriumot szeretne, mielőtt a Nagy-Britanniában munkát vállalók teljes mértékben hozzáférhetnek a munkával (és nem pedig mással) összefüggő szociális juttatásokhoz – húzta alá.