Kitekintő.hu

Eljárás indul a volt államfő ellen

Többszöri halogatás után hétfőn a legfelsőbb bíróság jóváhagyta az ügyészségnek azt a kérését, hogy bűnvádi eljárás induljon Ion Iliescu volt ellen az 1990 júniusában lezajlott úgynevezett „bányászjárás” ügyében – számoltak be a hírtelevíziók.

Mint ismert, 1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a Bukarestet, hogy „megvédjék”  az akkori államfő hatalmát a politikai ellenfelektől. A bányászok tüntetőket, diákokat és egyszerű járókelőket bántalmaztak, feldúlták az ellenzéki pártok székházát. A „bányászjárásként” emlegetett erőszakhullámban legalább hat ember életét vesztette, és mintegy százan megsebesültek.

Ion Iliescu volt államfő negyed évszázad után azért vonnák felelősségre, amiért az ellenzéki tüntetések idején felhívást intézett a lakossághoz, hogy „védjék meg a demokratikusan megválasztott hatalmat”, és amiért a hatóságok vonatok és buszokat bocsátottak a bányászok rendelkezésére, hogy Bukarestbe utazhassanak.

A 85. születésnapjához múlt héten ünneplő Ion Iliescu 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között volt Románia államfője. 2008-ban visszavonult az aktív politikai életből. Az utóbbi években tiszteletbeli elnökként vett részt az általa alapított politikai alakulat, a jelenleg kormányon lévő Szociáldemokrata Párt egyes rendezvényein.

Exit mobile version