Kitekintő.hu

A japán parlament is megválasztotta Abe Sindzót

A japán parlament két háza szerdán ismét miniszterelnökké választotta Abe Sindzót, akinek konzervatív Liberális Demokrata Pártja a tíz nappal korábbi előre hozott alsóházi választásokon elsöprő győzelmet aratott.

Abe Sindzó a törvényhozó testület alsóházában a képviselők által leadott 470 szavazatból 328-at kapott, a felsőházban pedig a 240 szenátorból 135 voksolt mellette. Ezzel harmadszor lett kormányfő.

A szavazás formalitás volt, hiszen a december 14-ei alsóházi választások eredményeként az LDP-nek 290, partnerének, a buddhista-pacifista Új Komeitónak 35 helye lett a 475 tagú új törvényhozásban. Az ellenzéki balközép Japán Demokrata Párt (DPJ) 73 széket kapott. A szintén ellenzéki Megújulás Pártját 41 képviselői székhez juttatták a szavazók, míg a Japán Kommunista Pártnak 21 helye lesz az előző választáson szerzett nyolccal szemben.

Rekordalacsony részvétel

Három kisebb párt két-két helyet kapott, és kilenc egyéni jelölt jutott mandátumhoz. A második világháború óta egyébként most volt a legalacsonyabb a részvételi arány, mindössze 52,38 százalékos.

A kormányfő hivatalosan azzal indokolta a 2016-ról előre hozott voksolás kiírását, hogy újfent választói felhatalmazásra van szüksége gazdasági reformjai folytatásához, illetve az általános forgalmi adó még az előző kormány által jóváhagyott emelésének második lépcsője elhalasztásához.

A második világháború óta nem volt ilyen alacsony a részvétel a választáson

Abe Sindzó az eddig is kormányzó koalíció élén gyakorlatilag felhatalmazást kapott arra, hogy folytassa gazdaságpolitikáját, az „Abenomicsot”. Két évvel ezelőtti hatalomra lépése után három pilléren alapuló reformcsomagot hirdetett, amely a monetáris lazítást, a fiskális élénkítést és a strukturális átalakítást foglalja magában.

A mostani parlamenti választások után új gazdaságösztönző tervet is ígért. Bár ennek tartalmáról nem közölt részleteket, japán sajtóértesülések szerint a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek megállapodás megkötésére készülnek. Ebben a munkaadók megígérik, hogy mindent megtesznek a bérek növeléséért, megengedik beszállítóiknak az árak emelését, cserébe pedig munka-erőpiaci reformokat várnak el a kormánytól. A bérnövekedés kulcsfontosságú az „Abenomics” sikerének szempontjából.

Exit mobile version