Site icon Kitekintő.hu

Lassan összedőlnek a kórházak

Elavult és lerobbant épületekben működnek a szlovákiai kórházak, átlagéletkoruk 44 év. Évente közel 200 millió euró kellene legalább a szinten tartásra, de az állam egy centet sem ad.

A kórházak felújítása a magánbefektetőkre és a megyei önkormányzatokra marad, a következő három évben mintegy 475 millió euró befektetés várható az egészségügyben. Ebből 30 millió euró a megyei önkormányzatok vállalása, 40 millió uniós alapokból érkezhet, a maradék több mint 400 millió euró magánbefektetőktől vagy PPP projektekből érkezhet, áll az Egészségpolitikai Intézet A szlovákiai kórházak modernizációja című tanulmánykötetében.  „A szlovákiai kórházak öregek, energetikai szempontból és építészetileg sem megfelelőek, konzerválják a régi állapotokat“ – magyarázta lapunknak Tomáš Szalay, a HPI munkatársa. Szerinte arra a kérdésre kell válaszolni, hogy érdemese megőrizni ezeket az épületeket, megéri-e felújítani őket, nem olcsóbb-e újakat építeni. Példának a pozsonyi kórházakat hozta fel, amelyek többsége valóban siralmas állapotban van. Ezt alátámasztja a pozsonyi Egyetemi Kórház nyilatkozata is, amely szerint 2013-ban egyáltalán nem történt semmilyen beruházás, új gépeket sem vettek, mindössze a legsürgősebb javításokat végezték el.  Ha az ausztriai kórházak szintjére szeretnénk fejleszteni a hazaiakat, akkor évente mintegy 450 millió euróval többet kellene költeni rájuk, de akkor is legalább 137 millió euró plusz kellene, ha csak a csehországi színvonalat szeretnénk elérni. Szlovákiában az egy kórházi alkalmazottra jutó éves tőkeberuházás – vagyis az az összeg, amelyet az épületek, a gépek és berendezések felújítására, cseréjére, állagmegóvására költenek – 2170 euró volt 2012-ben, miközben Ausztriában ennek háromszorosa, 6850 euró, Csehországban pedig 3050 euró volt. A környező országok közül csak Magyarország van nálunk rosszabb helyzetben, ott 850 eurónyi beruházás jut egy alkalmazottra. Az egészségügyi minisztérium költségvetésében nincs pénz komolyabb beruházásokra.

Exit mobile version