A kedden nyilvánosságra hozott OECD-jelentés komoly okot adhat Németországban az aggodalomra. A bérek ugyan szépen növekednek, a gazdaság hasít, a munkanélküliség pedig történelmi mélyponton van, ami természetesen kedvező hatással van az életszínvonalbeli mutatókra is. A német gazdaságot mindezek ellenére egy óriási veszély fenyegeti hosszútávon, ez pedig a rohamosan öregedő társadalom miatt megnövekedett nyugdíjkiadások.
Óriási problémát jelent viszont az eltartó-eltartottak közötti viszony. Németországban jelenleg 2,9 aktív kereső tart el egy inaktív személyt (hazánkban ez a szám 3,7, bár nálunk rohamosabb a népességfogyás, mint a németeknél), ami messze elmarad a 4,2-es OECD-átlagtól. Csupán egyetlen ország tud ennél aggasztóbb eredményt felmutatni az OECD-országok közül, ez pedig Japán.
A népességfogyás gyorsasága óriási kihatással lesz (illetve már van) a társadalmi-gazdasági és a szociális szerkezet átrendeződésére. Becslések szerint Németország 2050-re el fogja veszíteni a világgazdaságban betöltött jelenlegi szerepét, így a mostani 5-ről a tizedik helyre fog visszaesni a GDP-mutatók tekintetében. Mindezeken túl a társadalom elöregedése egy sor problémát fog kiváltani: a német jóléti államnak és szociális piacgazdaságnak az eddiginél jóval nagyobb forrásokat kell majd a szociális kiadásokra összpontosítania, így például az egészségügyi rendszer finanszírozására, vagy a nyugdíjak kifizetésére. Amennyiben a népességfogyás és ezzel párhuzamosan a társadalmi elöregedés a jelenlegi tendenciák alapján fog folytatódni, akkor 2050-re előállhat az az állapot, hogy a keresők és az eltartottak aránya nagyjából kiegyenlített lesz. Ezt folyamatot a bevándorlók számának növelésével sem lehetne tartósan orvosolni, egyrészt a felmerülő társadalmi költségek okozta problémák miatt, másrészt arra a biológiai törvényszerűségre való tekintettel, hogy a bevándorlók is – csodák csodájára – öregszenek. Így hosszú távon a német születési deficitet az érkező bevándorlókból sem lehetne kiegyenlíteni.
A német kormánynak muszáj lesz észlelnie a közelgő társadalmi válságot, az Angela Merkel által vezetett nagykoalíció azonban ennek semmilyen jelét nem adja, épp ellenkezőleg. A nagykoalíciós tárgyalássorozat alatt a szociáldemokraták egyik legelképesztőbb terve az volt, hogy a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 67 éves korról szállítsák le 63 éves korra. És ami még ennél is elképesztőbb, hogy Merkelék ebbe belementek. Így tavaly november óta CDU-s és SPD-s munkacsoportok lázasan dolgoznak a szent ügyön, vagyis a nyugdíjkorhatár csökkentésén, szakértői figyelmeztetések ide, vagy oda. A Frankfurter Allgemeine Zeitung legutóbbi statisztikájában arra felhívja a figyelmet, hogy a nyugdíjasok az 1970-es állapotokhoz képest átlagosan 8 évvel több ideig élvezhetik az idős kor örömeit, ami a férfiaknál átlagosan 18, a nőknél pedig 22,5 évet jelent. Politikai szempontból viszont valahol érthető, hogy az „öreg néppártok” meg szeretnék köszönni a legnépesebb választói bázisuknak a lankadatlan támogatást.
Die fetten Jahren sind vorbei – juthatunk a következtetésre, ha komolyan vesszük az OECD jelentését. Kérdés, hogy mit kezd ezzel a német politika.