Pénz helyett a deficit kiigazítására adott határidők meghosszabbításával ösztönözné szerkezeti reformokra az egységes valutaövezet tagállamait az Eurócsoport elnöke. Jeroen Dijsselbloem – aki egyben Hollandia pénzügyminisztere is – hágai hivatalában nyilatkozott újságírók egy szűk csoportjának, köztük a BruxInfo tudósítójának.
Az Eurócsoport elnöke kölcsönök nyújtása helyett a GDP 3 százalékát meghaladó államháztartási hiány lefaragására adott határidők meghosszabbításával ösztönözné azokra a szerkezeti reformokra az euróövezet országait, amelyekre számos esetben már réges-rég megért az idő.
Ez a vélemény markánsan eltér attól a tagállamok által jelenleg is tárgyalt és behatóbban a december végi EU-csúcson megvitatandó tervtől, amelynek értelmében a szerkezeti reformokért cserébe célzott pénzügyi támogatásban részesülhetnének a valutaövezet tagjai. Elképzelések szerint ezt a „csereügyletre” egy, az érintett ország és az Európai Bizottság áltak aláírandó kétoldalú szerződés ütné rá a pecsétet.
Jeroen Dijsselbloem – aki hágai hivatalában fogadott több európai lap, köztük a BruxInfo tudósítóját – ugyanakkor úgy véli, hogy a kormányokat nem lehet kívülről motiválni, ha belső indíttatásból, saját jól felfogott érdekükben nem képesek elfogadni és végrehajtani a szükséges gazdasági változtatásokat. „Ennek az az üzenete, hogy csak akkor kell reformokat végrehajtanod, ha ezért cserébe jutalom jár neked. Meggyőződésem, hogy ez egy rossz üzenet” – szögezte le a holland szociáldemokrata, akit idén januárban választottak meg az Eurócsoport élére, és aki emellett „főállásban” Hollandia pénzügyminisztere.
Dijsselbloem hetekkel ezelőtt javasolta először, hogy pénz helyett több időt is adhatnának a kormányoknak a tőlük elvárt strukturális reformokért cserébe a deficitcélok elérésére. Ehhez egyébként szerinte új jogszabályokat sem kellene alkotni, mert az Európai Bizottság a stabilitási és növekedési paktum keretei között is bevezethetné ezt a módszert, amikor vizsgálja a tagállami költségvetéseket.
A holland politikus a mostani beszélgetés során ugyanakkor először fejtette ki részletesen is, hogy mire is gondol valójában. A kiindulópont, hogy a hiánycélokra vonatkozó uniós előírások sokkal szigorúbbak azoknál a szabályoknál, amelyek gazdasági reformok felé nyomják az euróövezet tagjait. Ezért szerinte a költségvetési oldalra nehezedő pressziót ki kellene egyensúlyozni a strukturális reformok irányába ható nyomás növelésével. Különösen most, hogy a legtöbb tagállamnál a 3 százalékos referenciaérték alá, vagy annak közelébe került a hiány.
Az Európai Bizottság a fiskális kiigazításra adott határidők egy-két évvel való meghosszabbításáért cserébe akár egy szerződés keretében munkaerőpiaci, nyugdíj vagy egészségügyi reformokat kérhetne a kormányoktól. A nagyobb hatásfok végett ezt akár úgy alakíthatná, hogy például az első év végére világosan megfogalmazná az elvárásait, és amennyiben azok teljesültek, akkor a jól teljesítő ország kaphatna plusz egy évet. Ha viszont a tagállam nem hozná az eredményt, akkor nagyobb kötlségvetési erőfeszítést kellene tennie.
Dijsselbloemnak egyébként is az a meggyőződése, hogy számos szerkezeti reform végrehajtása nem igényel pénzt, sőt bizonyos esetekben – így a nyugdíjreform esetén – éppen a fordítottja igaz: ha egyes országok például megemelik a nyugdíjkorhatárt, akkor azzal éppenséggel pénzt takarítanak meg.
A tagállamoknak való kölcsönnyújtás ötlete az eurókötvényre emlékezteti az Eurócsoport elnökét. Utóbbival szemben azért vannak fenntartásai, mert az kiiktatná azt az íratlan piaci „szabályt”, miszerint minél egészségesebb egy ország fiskális politikája, annál kedvezőbb feltételek mellett juthat hitelekhez. „Jó lenne, ha nem térnénk vissza ahhoz az időszakhoz, amikor túl olcsó volt a pénz” – tette hozzá.
A januártól 18 tagúvá váló euróklub pénzügyminiszteri üléseit elnöklő politikus tisztában van azzal, hogy az új gazdasági kormányzásnak az lesz az igazi vizsgája, amikor egy nem válsághelyzetben lévő nagy tagállamon kell számon kérni a közös szabályoknak való megfelelés. Ez ugyanakkor véleménye szerint nem működne pénzügyi ösztönzéssel, egészen egyszerűen azért, mert Franciaországnak vagy Németországnak nincs szüksége olcsó kölcsönökre.
Ehelyett abban a módszerben hisz, hogy az Eurócsoporton belül kell „sarkukra állniuk” a nagyokkal szemben a többieknek, ha a helyzet úgy kívánja. Azt viszont a csoport elnöke kifejezetten támogatja, hogy a meglévő európai pénzügyi eszközöket a jelenleginél is hatékonyabban a szükséges tagállami beruházások szolgálatába állítsák egy, minden tagállam által elfogadott növekedési program alapján.
Dijsselbloem azt is világossá tette, hogy a holland kormány ellenzi egy külön az euróövezet tagjaira szabott büdzsé létrehozását. Ennek ugyanis az érdemi hatás kiváltása végett csak egy számottevő büdzsével lenne értelme, ami szerinte azt jelentené, hogy a tagállamoknak európai szinte kellene vinniük a társadalombiztosítási és nyugdíjkiadásaikra elkülönített források egy jelentős részét.
„Ha EU-szintű költségvetést akarsz, akkor az uniós szintű költéshez a pénzt is kell biztosítani” – vélekedett. Az elképzelés hátterében az a szerinte téves felfogás áll, hogy egy monetáris unió kizárólag erős közös költségvetéssel lehet működőképes. Erre azonban nincs szükség, ugyanis ez a nemzetgazdaságok összehangolásával és a közös rendszereket (például a pénzügyi rendszert) fenyegető kockázatok kiszűrésével is megoldható, nem kell hozzá – legalábbis az integráció jelenlegi szintjén – ilyen óriási pénzügyi transzfer.
Dijsselbloem szerint végső soron arról van szó, hogy a tagállamok igyekeznek elkerülni a politikailag legkényesebb és kegnépszerűtlenebb intézkedéseket, és ehelyett pótmegoldásokkal kísérleteznek. Pedig végső soron az egész arról szól, hogy Európa nem versenyképes, és számos európai ország nem képes elegendő pénzt biztosítani a jóléti rendszer fenntartásához. „Ez így nem fenntartható helyzet” – mutatott rá.
A pénzügyminiszter arrólis biztosított mindenkit, hogy Hollandiának nem áll szándékában az Európai Unió lebontása, amikor felveti a kérdést az európai, a nemzeti és a helyi hatáskörök esetleges újragondolásáról. Ezt nem is egyirányú folyamatként képzeli el, mert miközben a mezőgazdasági politikát vagy a vidéki tájak megőrzését Hollandiában is a régiók szintjére vitték le, addig éppen az általa is felügyelt politikai területen, a bankuniónál a nemzetek feletti struktúrák erősítéséről van szó a tagállami kompetenciák rovására.
A luxemburgi Jean-Claude Juncker utódja nagy várakozással tekint az elé, hogy mit hoz majd ki az Európai Bizottság mélyreható elemzése a német folyó fizetési mérleg jelentős többletéről. Hangsúlyozta, hogy a német export mindenekelőtt az eurózónán kívül realizálódik. „Tehát tulajdonképpen valamennyiünknek sok pénzt hoz, hiszen rengeteg holland vállalat beszállítója a német autóiparnak” – hívta fel a figyelmet. Másfelől arra is emlékeztetett, hogy jelenleg a növekedés első számú forrása az euróövezeten kívül van, ami mindenki számára lehetőséget jelent.
A holland pénzügyminiszter derűlátó atekintetben, hogy a pénzügyminiszterek (az EU28-ak pénzügyéreiről van szó) a decemberi határidőre megállapodnak a bankuniós projekt második nagy pillérének számító egységes bankszanálási mechanizmus fő paramétereiről. Utalt rá, hogy az egyik fő nyitott kérdés, hogy ki hozza meg a bankok szanálásáról az érdemi döntést. Hollandiának nem lennének fenntartásai azzal szemben, hogy az Európai Bizottság nyomja meg az „indítógombot”, de több más tagállam inkább a Tanácsra (vagyis a tagállamokra) bízná ezt a feladatot.
„A holland kormány nyitott minden megoldás iránt, ameddig hatékonyan a rendszer, nem számít, ki hozza meg a döntéseket. De, hatékony döntéshozatali gépezetet akarok” – közölte, hozzátéve, hogy ha egy bank csődközeli helyzetbe kerül, nagyon rövid idő alatt, gyakran hétvégén vagy egy éjszaka alatt kell meghozni az érdemi döntéseket, mielőtt újranyitnak a piacok.
Jeroen Dijsselbloem szerint a bankcsoportok esetében az anyaország és a fogadó ország hatóságainak is részt kell venniük a döntéshozatali folyamatban. De egyiknek sem lehet vétójoga, különben nagyon gyorsan patthelyzet alakulhat ki, amikor arról lesz szó, hogy ki, mennyit fizet. „Részei kell, hogy legyenek a politikai döntéshozatali folyamatnak, de egyikük sem rendelkezhet vétójoggal” – szögezte le az Eurócsoport elnöke.
(Az interjú részletesebb és más kérdésekre is kiterjedő változatát a Figyelő című hetilap jövő csütörtöki számában olvashatják).