Kitekintő.hu

A görögök befejzeték a spórolást

Nincs szükség több fizetés- és nyugdíjcsökkentésre, a görög gazdaság hét nehéz év után növekedési pályára áll – mondta a görög kormányfő pénteken Berlinben, az ügyvezető német kancellárral folytatott megbeszélése után.

Antonisz Szamarasz az Angela Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a válságkezelés és a reformok sikerét mutatja, hogy az államháztartási célokat az idén nemcsak elérik, hanem túl is teljesítik, a tízéves lejáratú görög állampapírok kamatszintje pedig 15 hónap alatt 25 százalékról 8 százalékra csökkent.

Angela Merkel hangsúlyozta: hatalmas eredmény, hogy a görög költségvetés elsődleges, adósságszolgálat nélküli egyenlege többletet mutat. „Látszik már a fény az alagút végén” – mondta a német kancellár. Görögország súlyos áldozatok árán nagyot lépett előre, és „most egy kis bizalomra van szüksége” – tette hozzá.

A kancellár segítséget ígért a szerkezeti reformok folytatásához. Német közreműködéssel folytatják a közigazgatás és az egészségügyi rendszer átalakítását, és a német állami fejlesztési bank 500 millió eurós támogatásával létrehoznak egy vállalkozásfejlesztési alapot – jelentették be a sajtótájékoztatón.

Angela Merkel hangsúlyozta, hogy Németország a januárban kezdődő görög uniós elnökség sikeréhez is minden támogatást megad. A görög elnökség legfőbb témája a munkahelyteremtés előmozdítása, a fiatalkori munkanélküliség visszaszorítása, valamint az illegális bevándorlás elleni küzdelem lesz – mondta a kancellár.

A napokban félbeszakadtak Görögország és a nemzetközi hitelezők megbeszélései a görög pénzügyi mentőcsomaghoz kapcsolódó feltételek teljesítéséről. Ezzel kapcsolatban Merkel újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a korábbi – több tízmilliárd eurós nagyságrendű költségvetési kiigazításokról szóló – tárgyalásokhoz képest igen figyelemreméltó eredmény, hogy a hitelezők és az athéni vezetés már csupán „fél-másfél milliárd eurós nagyságrendű” ügyekről vitázik. Nincsenek „óriási lyukak” a finanszírozási programban – húzta alá az ügyvezető német kormányfő.

Antonisz Szamarasz azt mondta, derűlátó a tárgyalásokat illetően, és úgy véli, hamarosan sikerül megegyezni. „További pénzügyi támogatásra és újabb (válságkezelési) megállapodásra már nem lesz szükség.” Görögország teljesíti a nemzetközi hitelprogram folytatásának feltételeit – szögezte le.

Exit mobile version