Kitekintő.hu

Robert Fico kampánymódba kapcsolt

Feszített programja van Robert Ficónak, a miniszterelnök – aki az elnökválasztáson való indulással is kacérkodik – a hétvégén görkorcsolyázott a hegyekben, de rendszeresen előad a középiskolákon és a héten kerékpárral érkezett a parlamentbe.

A Fico ténykedését összegző Nový Čas szerint mindez annak a jele, hogy a kormányfő valóban el akar indulni a 2014 tavaszán tartott elnökválasztáson, s ezt állítólag a Smerhez közeli források is megerősítették. A folytonos propagandaakciók tovább erősíthetik a miniszterelnök helyi népszerűségét. Fico egyelőre még nem véglegesítette döntését és kivár, decemberben, a Smer éves kongresszusán jelentheti be, harcba száll-e az elnöki posztért.

Fico a napokban a hivatalos állami akciókon kívül megnyitott egy biciklipályát – ezt görkorcsolyában tette -, s fokozódnak a középiskolai előadásai is. „Ez a kérdés nem foglalkoztat engem” – fejtette ki a héten a miniszterelnök az újságírók előtt, de egy másik Smer-közeli forrás úgy tudja, a kormányfő eldöntötte az indulását. A döntés akkor változna meg, ha Iveta Radičová is az indulás mellett határozna. A pártban ugyanakkor nem is Fico elnökjelöltségével foglalkoznak most a legtöbbet, hanem az európai parlamenti listával.

Grigorij Mesežnikov politológus a lapnak elmondta, hogy Fico szereplései egyébként is eléggé gyakoriak, s mással is magyarázhatóak. A kormányfő jelenleg nincs jó helyzetben, a Szlovák Gázművek botránya kapcsán is szükség van arra, hogy kedvező színben tűnjön fel.

„Fico még mindig arra vár, hogy miként dönt Iveta Radičová, ez eléggé egyértelmű. Ő egy olyan ember, aki nem hisz másnak, ezért is véli taktikázásnak a korábbi miniszterelnök kijelentéseit arról, hogy nem akar visszatérni a politikába. Mikor kiderül, hogy nincs olyan jelölt, aki veszélyezteti a sikerét, akkor indulni fog” – tette hozzá Mesežnikov, aki szerint esetleg még Miroslav Lajčák külügyminiszter jöhet számításba a kormánypárt jelöltjeként.

Exit mobile version